Az elsőre látszott, hogy szellősebbek a sorok mint az elmúlt években, csont nélkül, folyamatos hömpölygéssel be lehet jutni a Hajógyárira, csodálkozásomra a szokásos biztonsági tapizás a bejáratnál teljesen elmaradt.
Terv szerint a The Puzzle-al kezdtünk az MR2 színpad (régi Bahia helyén) sörözőjében, jóleső érzéssel ízlelgettük a Sziget atmoszférát, a viszonylag átrendezett terep üdvözítő változtatásokat hozott a fesztivál rendszerébe. Meglepődve tapasztaltam, hogy örülök a kevesebb embernek, úgy tűnik gyorsabban öregszem mint azt gondoltam volna. A kaposvári indie csapat jó előételnek bizonyult, kellemes gityó-rockjuk gyorsan oldódik a szigetelésre kiéhezett belsőnkben.
A Nouvelle Vague-ról picit késtünk, de valljuk meg őszintén hatalmas fordulatokra tőlük azért nem számíthatunk. A két filigrán francia hölgyike papírforma szerint hozza a swinges átiratokat, emlékeim szerint nem voltak ők ilyen kacér lányok, de most valóságos rúdtáncolás ment a színpadon. A new-wave és punk dalokat döngicsélő csajokat kísérő szalmakalapos gitáros és a bandája végig háttérben maradtak, ám a két vokalista gida abszolút szállította a show-t. A Too drunk to fuck című dalukig is kihozták a maximumot a stílus minimalista keretein belül, de a Dead Kennedys átdolgozás úgy hatott -a főleg Szajna-menti népekből verbuválódott -B középre mint a sprinklerből ömlő vér a vámpírbulin. A sokszor pláza zeneként pocskondiázott Nouvelle Vague igazi döggel szólt. És ez kell kérem a népnek, a "front row" pacsizás, a flört, a koktélruhás hejehuja, a Just can't get enough, meg a Dancing with myself. Baromi jól szórakoztunk.
Jöhettek a spanyolok. A latin kandúrok sem hazudtolták magukat, a SKA-P pillanatok alatt felforralta a kb. 10 ezres nagyérdemű testnedveit. A banderiális baloldali rezes osztag fergeteges ütemben szedálta szürkeállományunkat, miközben vállról indítható slágereikkel legyalázták az összes létező karhatalmi szervet, kezdve a színpadon is megjelenített rendőrséggel. Munkásságukat nem ismervén hagytuk magunkat sodródni az árral, a tornádóként lecsapó ska-fiesta könnyen berántott mindenkit a táncba. Kb. 30 percig bírtam a helyben futást, mondom én, nem vagyok a régi. Az évek óta látogatott Stonehenge pultnál frissültünk, ám a spanyolok nem engedtek könnyen. Vissza a zúzdába, a hajrára még odatettük magunkat, de sajnos tisztán érzékelhető volt, hogy a színpad hol elhalkul, hol begerjed, régi betegség ez amire úgy tűnik a Nagyszínpadon nincsen gyógymód.
A Snow Patrol végtelenül kedves és barátságos zenekar. Olyanok mint a zenéjük és ez az elviselhetetlenné fokozódó hangosítási mizéria ellenére is szépen lejött a félházzal üzemelő koncerten. Gary Lightbody frontember végig kézben tartotta az előadást, úgy tűnik a csávó remekül érzi magát a bőrében és a zenekar élén. A Coldplay klónként kezelt SP biztonsági rockjának lírikusabb darabjai élőben is igen hatásosak, a többek között a Run, az Open your Eyes és a Chasing Cars felvonultatásával futó program megénekeltetett minden kisdobost és úttörőt. Az EU-konform popballadák közé bepasszintottak egy-két feszesebb szerzeményt is, így mindenki megkapta a magáét és egészen pöpec koncert kerekedett az indie filmek soundtrackjeihez rendszeresen szállítmányozó zenekar fellépéséből. Ássanak be a földbe nyakig és jöhet a kőzápor a hülye fejemre ugyanis a Calexico koncert helyett a Balaton Grillben faltam a hagymás húst, mégpedig arcpirító áron. 20 dkg lóhús, 4szem krunplival 2600-ért még a velünk falatozó német aranyifjaknak is összerántotta a szemöldökét.
A Wan2-nál pedig sajnos mégiscsak sátorba van behajtogatva a színpad, így a White Lies is kimaradt. Nem vállaltam a népnemzeti szaunát, mondom hogy a bazi öreg vagyok!
