HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

"Különleges" étkezési szokások 3. AUTÓBAN ENNI

2009.06.23. 11:29 toszi

Akinek gyereke van jól tudja, hogy nincs az az autóval áthidalandó rövid távolság amit ne kellene némi elemózsiával megtámogatni. Ha pedig 5 kilóméternél messzebre fut az oroszlános-ezüst-villám, akkor "komplett menűsorral" kell készülni. Nálunk például a pavlovi reflex a gyújtás ráadásával indul és ér is véget. Kiállunk az udvarból és felcsendülnek az ismerős mondatok: Apa éhes vagyok! Anya hoztunk inni?

Azt persze nem nagy kunszt kitalálni, hogy az autóban evés, mint "Különleges étkezési szokásunk" legújabb epizódja, kb. egyidős az össznép kocsikázás megjelenésével. Sőt! Bicsát a nyakamhoz, hogy ősmagyarjaink ha nagyon megéheztek lóháton fogyasztották a nyereg alatt puhított húst a hon elfoglalás közben.


Gyula vitéz megfenyítése notórikus morzsálás miatt

Node vissza a kocsiba.

A gépjárműben evés a XX. század második felének óriási találmány. Hol máshol, mint Amerikában, a végtelen távolságok hazájában, megjelennek az első autós éttermek (drive-through=keresztül hajtani) és elterjednek szerte a világon. A munkahelyek már nem a hátsó udvarban vagy a szomszédban vannak, kirándulni sem kizárólag gyalog indul el az ember, így az utazással eltöltött haszontalan perceket, órákat az utasok nem csak zenehallgatással, beszélgetéssel, olvasással (mondjuk láttam már sofőrt is olvasni vezetés közben) netán keresztrejtvény fejtéssel kívánták elütni, hanem előre elkészített vagy útközben vásárolt élelmiszerek bevitelével. Hogy az American Graffiti-ből jól ismert céltalan bandázást "burgerrel és vanilíliás turmixxal" már nem is említsem.
Autóban enni persze nem akkora élmény mint azt gondolná az ember.
Magam ha tehetem, inkább kiszállok, mert a motorháztetőnek támaszkodva még mindíg kényelmesebb enni, mint kormánnyal a térdek között balanszírozni egy remekbe szabott rántottszelettel megtömött zsemlével. A hátsó ülés persze egésze más, ott ha nincs teltház, értsd a három helyen csak ketten ülnek, akkor egészen kényelmesen be lehet dobni a párizsis és/ vagy kolbászos szendót szigorúan hozzá harapott egész paprikával. Leöblíteni valami szénsavassal, hogy azoknak se legyen jó, akik nem fűszereset ettek.


Hogy mi lehet enni kocsiban?

Érdekes felfedezés például, hogy a 17 literes bogrács pont elfér az anyós ülés előtt, így azt láb közé fogva, kellően hajlékony derékkal, remekül kanalazható az előző napi lábszárpörkölt (István a tanum, volt ilyen).
A bűvészmutatványokon túl mindenképpen valami olyat együnk ami evőeszközt nem igényel, kézben meg lehet fogni. Levesek, főzelékek, híg krémek kizárva. Alkalmas valamennyi szendvics, rántott csirke nyeles része, kevésbé habos sütemények, kekszek és valamennyi üveges ital.

Merthogy az autóban evés legkellemetlen mellékhatása a lehulló ételdarabka, a pékáru morzsája, elkenődő vaj, lecsöppenő majonéz vagy a kanyarban kilöttyintett üdítő. Aztán meg jön a be nem tartott fogadalom, hogysoha többet...egy falatot sem, no meg a se vége se hossza porszívózás.

Te (mit) eszel a kocsiban?

 

3 komment

Címkék: toszi siló

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr894578664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_91703 2009.06.24. 10:51:13

"Érdekes felfedezés például, hogy a 17 literes bogrács pont elfér az anyós ülés előtt" :D :D Asszem ezzel a mennyiséggel simán elütnénk az időt a Balcsiig menet:) Egy kis gulyás vagy marhapörkölt és mehet is a gasztronóm-guruló kaland:)

Ismeretlen_124359 2009.06.24. 20:23:38

nekem egyszer a regi angoltanarom eloadta, hogy az amerikai kocsik azért olyan nagyok és azért van benne pohartarta mert az amcsik ott kajalnak tobbnyire. ezt rosszindulatuan mondta, de van benne valami

Fridthjof · http://reanimatio.wordpress.com 2009.06.24. 22:01:07

Hmm, én egyáltalán autózni se szeretek, enni azt persze nagyon... Ami a legfurcsább volt, az egy óriási darab hekk volt, papírtálcán, a hátsó ülések egyikén. Nem tudom, kivitte-e a porszívó utána a maradékot. =/ [Buszon viszont ettem ilyen hámozott szotyit, sózottat, nem ajánlom senkinek, főleg rázós utakon nem, mert beszippantod az orrodon és ordítás fél óráig.]
süti beállítások módosítása