2007-ben azt írtam: "Csak ismételni tudom, hogy a The Enemy nagy előnye, hogy gyakorlatilag minimális az előélete. Ami azért is nagy előny lehet egy zenekarnál, hiszen a 2. sorlemezt már ehhez fogja a nép hasonlítani, ami valljuk be őszintén keveseknek szokott sikerülni."
Annak idején Sergej Bubka volt arról híres,hogy minden versenyen csak 1-1 centivel javított korábbi eredményén, hogy mindig izgalmassá tehesse a szpartakiádokat. Szóval úgy vártam én az új The Enemy albumot, mint anno a rúdugrás szerelmesei az orosz atléta nekifutását a szerrel, bízva abban, hogy meglesz az újabb nagy ugrás.
Haza/Coventry mennek
A Music For The People hétfői megjelenése aztán "ráébresztett" arra, hogy nekik sem sikerült nagyobbat szökkenni a debütáló lemezénél, mert ugyan nincs oda a korábbi harciasság, azért az érezhető hogy a The Enemy befutott. (A Kasabiannel karöltve kísérik a komplett brit stadion turnéján az OASIS-t).
Soha nem értettem például, hogy ha egy zenekarnak megy a szekér akkor mi a szarnak kell olyan vízekre evezni, ami egyrészt nem áll jól egy önmagát "punk"nak (!?!) aposztrofáló bandának, másrészt meg csinálni 3-4 zongorakíséretes, háttérben vonósokkal színezett öngyújtó lobogtatós balladát...hááát...Wembley-ben, sötétben, látványnak talán OK, de sírva könyörgöm: a zenekar aki feltalálta a "Had Enough" ot az nekem ne játsszok lírai tölteléket. Vagy ahogy anno valahol olvastam: egy kínai étteremben nekem ne áruljanak rántott húst.
Asszem több nagy bajom nincs is.
Zászlók a magasba, vascső a kézbe...ütemes menetelés... (No Time for Tears)
A "teszünk-egy-nagy-lépést-előre" koncepció részeként a dalok a stúdióban, amolyan a banda szerint old-school módon, szalagra rögzültek (korábbi LP merevlemezre) erősen szuggerálva a szándékra, miszerint "legyen-a-lemez-nyersebb-mint-valaha" 10-es skálán 7-re sikeredett. Annyira mégsem nyers, annyira mégsem eredeti, mint korábban. Hiába no, a kocsiban hetente egyszer előkerül a "We'll Live and Die in these Towns".
Néhol meg áthallásos a dolog. A "Nations of Checkout Girls" a Pulp "Common People" jéből merít, míg a "Don't break the Red Tape" hallatán a Clash "London Calling"-ja ugrik be, de nincs gond, a hozzáadott érték csak javára válik a daloknak. Minden ami az 'igazi' The Enemy-re emlékeztet az rendben van, az jöhet 1000-el.
Jobbra fent tessék meghallgatni!
