Remélem senki nem szopja be, hogy az új Sam Mendes film valami végtelenül romantikus blődség a Titanic főszereplő-gárdájával.
A plakát alapján a gyanútlanabbja könnyen valami svéd, dán, norvég, vagy akármilyen cég hihetetlenül nett, letisztult formavezetésű, kizárólag természetes alapanyagokból készülő akármilyen termékére asszociálhat. Najó ez így enyhe túlzás mert például Di Caprió felismerhető és ő azért még nem tart ott hogy a Smjorgason-kanapécsalád reklámarca legyen.
Szóval Mendes. A színházi múlttal rendelkező direktor már első rendezésével felnyalta az Oscart. Az évben vagy kalapból húztak, vagy erős volt a Dreamworks lobbi nemtudom, de a nyárspolgári – meg úgy általában az egész nagybetűs – létet karikírozó Amerikai szépség díjazásával a mélyen tisztelt akadémia nem nagyon nyúlt mellé..
Később, egy pofásan előállított gengszter-sztoriba csomagolva kipipálta a bűn és vezeklés témakörét is (Road To Perdition – A kárhozat útja), majd azt is megtudtuk hogyan vakarja a tökét az Öbölben, a mi Iván-közlegényünk ( Fenyő..) meg még vagy két hadosztálynyi Kopasz (Jarheads-Bőrnyakúak). Szobrok meg persze sehol, de az az igazság hogy ezekre inkább olyan jelzők illenek mint szakszerű, vagy becsületes. Na nem mintha ez az ilyen-olyan elbírálásoknál kizáró ok lenne...
Mindegy, a Revolutioary Road így is tök nyilvánvalóan díjakra hajt.
Sam-Kate-Leonardo
A vizsgálódási terület ezúttal is egy elbaltázott házasság és vonzáskörzete. Újra egy stilizált kertváros, csak ezúttal az ötvenes évek derekán az egyre kupálódó agglomerációban járunk. Boldog békeidők, Twist a porszívóval pizsama élirevasalva, ágyban dohányzás, cuki szomszédok, ebédidőben meg Martini.. (a nagyvárosi verziót lásd: Mad Man-Reklámőrültek)
Családokat és sorsokat megváltoztató történelmi szituációknak és hidegháborús manővereknek az égvilágon semmi nyoma, aktuálpolitikai párhuzam dettó.
Az idillinek tűnő – valójában végtelenségig frusztrált - Wheeler házaspár (Kate Winslet és Leonardo Di Caprio) szinte a nyitó képsoroktól egy méretes időzített bombán trónol és csak idő kérdése hogy a pepsziérzést mikor füstölik ki végleg a néző fejéből.
A kiállítás a színészek és a zsebszociográfia is mind-mind rendben, főleg akkor ha toleráljuk Mendes folyamatosan tetten érhető színházas múltját, az alkotók játékidő-maximalizálásban kialakult feltételes reflexeit és a szájbarágásért, summázásért felelős – félcédulás - karaktert is.
Építőipari képzavarral élve minőségi panel, bejáratott sablonokkal, túlfeszített kábellel.
Aztán meg lehet elemezni, párhuzamot vonni, álmokat időben megvalósítani, vállópert beadni, vagy – uccsó megoldásként – a film zárójelenete szerint cselekedni...
Kapcsolódó linkek:
A film hivatalos honlapja | Imdb.com info | Wikipedia.org info
