Mára minden valamire való országnak van legalább 3 komoly rappere és az őshazát leszámítva általában alulról terjeszkedik a műfaj, legalább is az értékesebb halmaza. Így van ez Angliában is ahol a hip-hop kategória sokfelé szakosodott ágai közül igen kapós a barkácsolt elektronikával megtámogatott "garázs- rap", melynek élharcosai a mainstream-ig felúszva már-már formálják a popzenét.A jellemzően nagy visszatérésektől visszhangos 2008-as zenei év számomra fontos momentuma egy brit fiatalember-a fent említett érából-bizonyos Mike Skinner aka. The Streets új lemezének megjelenése. Az Original Pirate Material és a A Grand Don't Come for Free albumokkal fergeteges pályakezdést produkáló "2 step" szakember 2006-os harmadik albumán erőteljesen begyengülni látszott, ám most egy huszáros vágással- félretéve a külvárosi lét pia-nők tengelyének tanulmányozását- az anyatermészet vs. emberiség problémakör boncolgatásába kezdett. Az ilyen pálfordulások sokszor vezetnek rázós végkifejlethez, de hősünk "bezöldülése" mégis előrelépést jelent a celeblét nyűgeit kivesézni hivatott The Hardest Way to Make an Easy Living lemezhez képest.
Az Everything is Borrowed örvendetes hozománya, hogy az eklektikus hangulatok összefűzésében verhetetlen Skinner ismét régi formában, rendkívül élvezetes módon rázza össze a hip-hop-ot, a jazz-t, a funky-t és a popzenét a kórus hangzással.
Harsogó orgonás nyitánnyal indul a produkció és a felemelő alapokra húzott címadó dal kapásból a lecsóba csap, fennkölten hirdeti az új ars poeticát miszerint az élet egyetlen értelme a szeretet, a végén úgyis minden más megy a levesbe.
A folytatásban(Heaven for Weather)kellemes vegyes kórus harsog, a pokol és a mennyország a górcső alatt, bizony idáig jutottunk az első két lemez suttyó kocsmai bunyóitól.
Majd a lemez egyik legjobb dalában, a bárjazz vetületű I love you more-ban(video fentebb) a félénk geezer kényelmesen, 3-asba visszaváltva sztorizgat nekünk korábbról már ismerős nőproblémáiról. A demo hangvételű The way of the Dodo-ban fokozódik a vaker, az emberiség kihalásának víziójával művészünk ismét visszakanyarodik a koncept album hadiösvényére. Az első harmatosabb darab az On the Flip of a Coin, tangóharmonikázós nyekergése kifejezetten idegesítő,és bár szövegezését tekintve a lemez egyik filozófia csúcspontja zeneileg mindenképp a mélypont.
A kátyúból egyből tovább gördülünk, az On the Edge of a Cliff- a komoly téma ellenére- felszabadult hangulatú, fesztelenül refrénezős, remek szerzemény.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy Skinner innentől teljesen belefeledkezne a greenpeace szórólapozásba és a Midnight Oil örökség felkarolásába ismét érkezik két régi vágású Streets dalocska a züllésről és a csajokról (Never Give In, The Sherry End), kár hogy ezek a soul-os próbálkozások most nem működnek, fájó könnyedséggel "léptethető" része ez az új anyagnak. Az Alleged Legends egy vallásügyi rap-prédikáció, vonós alaptételei és fájdalmas vokálszekciója beindítja az album lírai lezárását.A kötelező szívfacsarás a Strongest Person I know-ban történik, Mike édesanyjáról zeng el egy down-tempo ódát, miközben a barokkos betétek simogatják lelkünket.
A beharangozó single maradt az album végére, a The Escapist a lemez arché-dala melynek klipjében a szerző a tengerpartra zarándokol hátrahagyva első lemezének borítóján még felmagasztalt panelrengeteget.
Komolyabb összegem lenne rá, hogy ezt a váltást egy középszerű előadó nem ússza meg ennyivel, de jelen esetben a végeredmény egy abszolút korrekt The Streets album valahol az első két lemez mögött, de jóval a harmadik előtt. Jöhet a rigófütty és a tábortűz.
Laikusoknak jó lehetőség rákapni, ha eddig kimaradt.
Immár 3 video is van:
The Escapist | Everything is Borrowed | Love you more
