Pedig úgy volt, hogy ezt mi akkor most kihagyjuk, aztán jött az SMS... (ezúton is köszönöm) és már robogtam is a Millenáris felé, hogy 2-re egészítsem ki a jegyeink darabszámát.

Meg kell, hogy mondjam: a Millenáris tekintetében most estem át a tűzkeresztségen, merthogy itt még rendezvényen sohasem voltam. Kint is csak egyszer, "gyerekröptetés" céljából.

Szóval a hely kellemes, de szomorúság látni, hogy annak ellenére, hogy CSAK itt a fesztblog.hu-n  2 beharangozó született, a nézők száma a fél házat sem érte el. Ami egyrészt nagyszerű, mert a banda karnyújtásnyira (szó szerint), másrészt lesújtó, hogy csak ennyien kíváncsiak a CSODÁRA.

Igen, igen... A Zap Mamáról és Marie Daulne-ről, a zenekar szellemi vezéréről csak és kizárólag így lehet fogalmazni. Gyakorlatilag az egy és háromnegyed órás "mutatvány" valamennyi pillanatában van látni és hallani való. Marie igazi dívaként vonul fel a színpadra, hogy aztán a második pillanatot követően mindennemű modoroskodást és pozőrködést félre téve leszálljon közénk, bevonva minket minden dalba. A dalok között pedig, minő csoda: énekel... Mintha azt akarná mondani: ehhez értek, de ehhez nagyon... hát megkapjátok. (A blogja, ha van, nyilván egy nyitott daloskönyv.) És dalol bármiről és bárkiről. Mondjuk "Gyusziról" és "Melindáról", akik néhány sorra állnak tőlünk és a feltett kérdésre készséggel mondják be nevüket, hogy azokat egy improvizáció örökítse meg az utókornak.

Aztán jönnek az alapvetések, de csak amolyan vezérfonalként, mert a produkciók folyamatosan, hála Daulne-nak, átalakulnak, formálódnak.

Bármi jöhet és jön is. Fantasztikus látni egy művészt, amint a saját közegében lubickol. Funky, soul, jazz... dancehall, hip hop zenekarral és fantasztikus "a capella" egyedül, de nem magányosan. A koncert legjobb pillanatai, amikor új dalok születnek. Mini hangrögzítő... sávok feléneklése sebtiben, a felvett anyag loopolása és már mehet is rá az "impro". Hát kérdem én, minek ide a zenekar, minek ide a háttérvokál? Mondjuk egyszer-kétszer le is lettek intve... mondván: "Tessék figyelni, a parancsnok én vagyok!"

És Marie Daulne táncol. Mi meg csak tátjuk a szánkat Pogival és Zsenyával, hogy ilyen nem létezik: mert őszintén, ki látott már 44 éves dívát teljes átéléssel electric boogiezni? Pedig ilyen is volt. Meg Piaf paródia. Meg beatbox... és hangpárbaj a gitárral és a lemezeket lázasan kapkodó DJ-vel. Aztán a kötelező ráadást követően eljön a szívfájdalom, de vége. És van amikor megengedhető, mert már nem fokozható, hogy: bazdmeg, ez kurva jó volt.

Kifelé menet a hangmérnöktől még elkérem ereklyeként a dalok listáját, fentebb scannelve... csemegézzetek.

Legközelebb pedig tessék eljönni... nem minden nap láthat az ember varázslatot.