Az este 10 órai indulás okán a csütörtöki pirkadat első fényei már a német autópályán értek bennünket, ám a váltott sofőrködés szépsége, hogy se a driver, se a mithfahrer nem igazán tud aludni, így karikás szemekkel hallgattuk a hátsó ülésen szendergő útitársaink halk szuszogását, miközben szép lassan elhagytuk Frankfurtot majd Köln-t a holland határ felé haladtunkban.
Aztán uccu befelé Belgiumba és délután 1 óra körül egyszer csak Werchter tábla, egy csokiból kirakott meseszép kis falu tárul elénk, kinek lakói vaskerítésekkel barikádozták el magukat és kis konyhakertjeiket az idei év legfaszájosabb fesztiváljának látogatóitól. Egyébként a társadalmi tolerancia legmagasabb fokán álló helyiek példás önfegyelemmel konstatálták a településen végigtrappoló fesztjunkie-k bevonulását, málnát és cseresznyét árulva a megfáradt utazóknak, egyértelműen tudatában annak a ténynek, hogy a 30 éves múlttal bíró Rock Werchter fesztivál helyezte fel őket Európa térképére. Mosolyogva benyelték a lakóházaik között elhelyezett parkolókat és a falu kisebb-nagyobb zöld területeire kijelölt kempingeket (20 db) is.
Lepakoltunk, sátraztunk majd -immár 36 óra alvásmentes időszakkal a hátunk mögött- elhaladtunk a kempingünktől, 1 km-re fekvő helyszínhez.
Patent módon ment a becsekkolás is, kis tapi itt-ott, aztán irány a mező. A terep két nagy térre volt osztva, a nagyszínpad előtti legelőre (kb kétszer akkora mint a szigetes főtér) és egy fele akkora tisztásra, aminek végébe a Pyramid Marquee elnevezésű félig nyitott koncertsátor volt beapplikálva.
A vendéglátás kissé arctalan, ám felettébb hatásos módját alkalmazták flamand barátaink.A fesztivál területén bón ellenében mérték a kenőanyagok igencsak szűkre szabott kínálatát.
Italjegyért adtak pohár Stellát, pohár Kriek-et (meggyes sör), pohár szódát, pohár kólát...kész! Se tömény, se bor, semmi más csak sör, sarokba szorítva ezzel a fosrészegségre pályázó versenyzőket. A rendszer egyébként mérnöki pontosággal működött, az italstandok másodpercek alatt feldolgozták a legdurvább tömeget is.
Kajajegyért még vehettél a méltán világhírű, eszeveszett finom belga sültkrumpliból(4 fajta szósszal). Tolhattál mexikóit, kínait, valamint egy briliáns kagylós/osztrigás falatozó is rendelkezésre állt.
Na de hát "eating is cheeting",úgyhogy belekapaszkodtunk egy sörbe és már üzemelt is a popsajtó által 2008 legerősebb felhozatalú fesztiváljaként beharangozott Rock Werchter.
Felvezetésnek a huszonéves brit AIR TRAFFIC szimpatikusan zongorázós pop-rockja zavarta fel a kedélyeket úgy fél 5 tájban. A feltűnően kiénekelt torkú , dagadó nyakú frontemberükkel és heroikus billentyű futamaikkal leginkább a Keane zenekar mellé lehet őket besorolni, és amit 30 percben hallottunk tőlük az teljesen rendben volt. Nem sejtettük, hogy velük még összefutunk hamarosan de erről később...
A VAMPIRE WEEKEND kezdésre éppen odaértünk a piramis sátorhoz,a hétvége első tanulsága egyből kiviláglott: pontosság terén a belgák nem ismernek tréfát.
Elsőre belenyúltunk a tutiba.
Ezek a nyúlbéla kisugárzású kiscsávók pont olyan zseniálisak élőben amint azt debütáló lemezük alapján (Zsenya korábbi írása az anyagról) vártuk. A Talkin Heads-Paul Simon-African Folk tengelyén mozgó new wave-ska egyveleg 2 perc alatt berobbantotta a levegőt. Mind a 10 dalukat eljátszották, olyan durva hangorkánokkal megszakítva, hogy azt öröm volt nézni/hallani. Elképesztő volt tapasztalni, hogy ami nálunk még beavatottaknak szóló rétegzene, arra másutt már együtt kán-kánozik a belga (pop)punk és a holland nyugdíjas.
A közönség fokozta a később sem lankadó cannabis bevitelt, az Oxford Comma és a Mansfard Roof pedig már olyan népünnepély közepette csendült fel, hogy csak ezért megérte eljutni Werchter-be. A mindenfajta sztároskodástól mentes new york-i vámpírok zseniálisan minimális színpadi megjelenése és az énekes "boy from the next door" karizmája elemi része a zenekar szimpla zenei világának. Bravúrosan fülbemászó témáikkal teletűzdelt 60 perces koncertjük után már a bőrünkön éreztük a sok helyen beharangozott, lehengerlő Werchter légkört. A Wembley minőségű fűvön szanaszét heverésző színes tömeget átszelve sültkrumplijért caplattunk és az x-edik kávét bedarálva próbáltuk az utolsó energiáinkat kicsiholni, hiszen jött a THE NATIONAL, amire már kb fél éve hegyeztük magunkat.
Épp a belga-holland ellentét mélységeit elemezte nekünk egy kedves holland házaspár amikor Matt Berninger csontig hatoló baritonjára hónunk alá csaptuk újdonsült barátainkat és a színpadhoz igyekeztünk. Az első perctől kezdve elementáris, felkavaró indie rock terjengett a Pyramid Marquee körül, a zenekar felváltva játszotta a 2005-ös Alligator és a szénné hallgatott 2007-es Boxer dalait. Berninger impresszív egyénisége, zaklatott előadásmódja azonnal kihúzta alólam a sámlit, azt kaptam amit vártam.
A földkerekség legjobb indie zenekara ontotta a jobbnál- jobb dalokat és közben azt is leszartuk, hogy szép lassan elkezdett ömleni az eső. Jómagam félig fedve voltam ugyan, de a Fake Empire felcsendülésekor elszakadt a cérna. Inkább ázzak szét ,de erre a dalra nem fúrom a fejem az előttem tolongó ázott pólókba.
Lepakoltunk, sátraztunk majd -immár 36 óra alvásmentes időszakkal a hátunk mögött- elhaladtunk a kempingünktől, 1 km-re fekvő helyszínhez.
Patent módon ment a becsekkolás is, kis tapi itt-ott, aztán irány a mező. A terep két nagy térre volt osztva, a nagyszínpad előtti legelőre (kb kétszer akkora mint a szigetes főtér) és egy fele akkora tisztásra, aminek végébe a Pyramid Marquee elnevezésű félig nyitott koncertsátor volt beapplikálva.
A vendéglátás kissé arctalan, ám felettébb hatásos módját alkalmazták flamand barátaink.A fesztivál területén bón ellenében mérték a kenőanyagok igencsak szűkre szabott kínálatát.
Italjegyért adtak pohár Stellát, pohár Kriek-et (meggyes sör), pohár szódát, pohár kólát...kész! Se tömény, se bor, semmi más csak sör, sarokba szorítva ezzel a fosrészegségre pályázó versenyzőket. A rendszer egyébként mérnöki pontosággal működött, az italstandok másodpercek alatt feldolgozták a legdurvább tömeget is.
Kajajegyért még vehettél a méltán világhírű, eszeveszett finom belga sültkrumpliból(4 fajta szósszal). Tolhattál mexikóit, kínait, valamint egy briliáns kagylós/osztrigás falatozó is rendelkezésre állt.Na de hát "eating is cheeting",úgyhogy belekapaszkodtunk egy sörbe és már üzemelt is a popsajtó által 2008 legerősebb felhozatalú fesztiváljaként beharangozott Rock Werchter.
Felvezetésnek a huszonéves brit AIR TRAFFIC szimpatikusan zongorázós pop-rockja zavarta fel a kedélyeket úgy fél 5 tájban. A feltűnően kiénekelt torkú , dagadó nyakú frontemberükkel és heroikus billentyű futamaikkal leginkább a Keane zenekar mellé lehet őket besorolni, és amit 30 percben hallottunk tőlük az teljesen rendben volt. Nem sejtettük, hogy velük még összefutunk hamarosan de erről később...
A VAMPIRE WEEKEND kezdésre éppen odaértünk a piramis sátorhoz,a hétvége első tanulsága egyből kiviláglott: pontosság terén a belgák nem ismernek tréfát.
Elsőre belenyúltunk a tutiba.
Ezek a nyúlbéla kisugárzású kiscsávók pont olyan zseniálisak élőben amint azt debütáló lemezük alapján (Zsenya korábbi írása az anyagról) vártuk. A Talkin Heads-Paul Simon-African Folk tengelyén mozgó new wave-ska egyveleg 2 perc alatt berobbantotta a levegőt. Mind a 10 dalukat eljátszották, olyan durva hangorkánokkal megszakítva, hogy azt öröm volt nézni/hallani. Elképesztő volt tapasztalni, hogy ami nálunk még beavatottaknak szóló rétegzene, arra másutt már együtt kán-kánozik a belga (pop)punk és a holland nyugdíjas.
A közönség fokozta a később sem lankadó cannabis bevitelt, az Oxford Comma és a Mansfard Roof pedig már olyan népünnepély közepette csendült fel, hogy csak ezért megérte eljutni Werchter-be. A mindenfajta sztároskodástól mentes new york-i vámpírok zseniálisan minimális színpadi megjelenése és az énekes "boy from the next door" karizmája elemi része a zenekar szimpla zenei világának. Bravúrosan fülbemászó témáikkal teletűzdelt 60 perces koncertjük után már a bőrünkön éreztük a sok helyen beharangozott, lehengerlő Werchter légkört. A Wembley minőségű fűvön szanaszét heverésző színes tömeget átszelve sültkrumplijért caplattunk és az x-edik kávét bedarálva próbáltuk az utolsó energiáinkat kicsiholni, hiszen jött a THE NATIONAL, amire már kb fél éve hegyeztük magunkat.
Épp a belga-holland ellentét mélységeit elemezte nekünk egy kedves holland házaspár amikor Matt Berninger csontig hatoló baritonjára hónunk alá csaptuk újdonsült barátainkat és a színpadhoz igyekeztünk. Az első perctől kezdve elementáris, felkavaró indie rock terjengett a Pyramid Marquee körül, a zenekar felváltva játszotta a 2005-ös Alligator és a szénné hallgatott 2007-es Boxer dalait. Berninger impresszív egyénisége, zaklatott előadásmódja azonnal kihúzta alólam a sámlit, azt kaptam amit vártam.
A földkerekség legjobb indie zenekara ontotta a jobbnál- jobb dalokat és közben azt is leszartuk, hogy szép lassan elkezdett ömleni az eső. Jómagam félig fedve voltam ugyan, de a Fake Empire felcsendülésekor elszakadt a cérna. Inkább ázzak szét ,de erre a dalra nem fúrom a fejem az előttem tolongó ázott pólókba.
Klikk a képre és zuhogni fog...
Sátorból ki és "dancing in the rain". A végig lelkes közönséget egyébként a legkisebb mértékben sem rendítette meg az őszbe fordult időjárás (kb 20 fok), de ez fesztiválokon már csak így van. Azért sajnáltam,hogy amíg az egyik kedvenc bandám a sátoros színpadon feszegeti a térerőt addig a nagyszínpadon Mika bohóckodhat ötször annyi embernek kétszer olyan hangerővel. Mindegy. A végére előhúztak a kalapból még egy-két régi "klasszikust" majd szépen levonultak, természetesen a menetrendnek megfelelően...szigorúan ráadás nélkül. Valószínűleg ideális körülmények között a lezárásra padlóra kerültem volna a gyönyörtől, de a folytonos eső elöl tülekedés azért lehúzta az élményt.
Az idő nem javult,így ott ragadtunk ahol nem kellett volna. Bepörgött a színpadra SHAMEBOY, azaz két belga diszkóbetyár, és brutálisan elkezdték nyomni a house-t az arcunkba. Ha már ott voltunk ugráltunk egy kicsit 3000 csatakos sorstársunkkal és az ütemes szökdécselés szép lassan szétgyalázta az alattunk húzódó hajópadlót.
.
.
Amint elállt olajra is léptünk, de legalább kaptunk egy 30 perces kóstolót a Benelux diszkóból is.
Puhára ázva és hulla fáradtan úgy gondoltuk Lenny Kravitz pont annyira érdekel minket, hogy beiktassunk egy egészségügyi pauzát, így az American Woman szétáradó ritmusára a C1-es kemping felé vettük az irányt. A sátorhoz érve magamban már lejátszottam, hogy nekem ma nem lesz REM....megnézem majd a Szigeten és kész.
Bedőlve az amúgy kitűnően szigetelő sátrunkba még elbeszélgettünk faterom szalámijának remek összetételéről és kb. 9.30-kor lehúztuk a rolót. Elég volt.
Michael Stype-ék -a pletykák szerint -hozták a kötelezőt, és hajnalban még kicsit megdübörögtette a sátorvásznat a Chemical Brothers 1 millió decibeles össznépi diszkója.
A mainstream est kihagyása a későbbiekben jogosnak bizonyult, kellett az erőnlét a folytatáshoz.
xxx
Némi ízelítő: Vampire Weekend live | The National live
