HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Szalonspicc - The Zutons: You Can Do Anything

2008.06.12. 21:46 rolo tomasi

Nem tudom hogy vajon a húszévente csúcsrajáratott károsanyag-kibocsátás, esetleg a Mersey-be hugyozott halucinogének ciklikus telítődése okozza-e, de a liverpooli popzene, az évezred elején már harmadik virágkorát élte.

A gombafejűek és Gerry pészmékerei voltak a kikötőváros és az un. British Invasion első nagyágyúi. Aztán jó tizenöt évvel később, a New Wave hullámain érkezett Echo and the Bunnyman és az A Flock of the Seagulls. A legutóbbi garázsrock revivalnak pedig minimum két helyi bandát köszönhetünk. A hatvanas évek pszichedéliáját skával, folkal, illetve bármivel keverő Coral állítólag egy teljes-testhosszal vezet, de a "tesó" The Zutons még próbálkozik.

A zutonok bemutatkozása (Who Killed The Zutons) olyan combosra sikeredett, hogy még az igen mérvadó Mercury-díjra is jelölték. Sőt a két évvel későbbi folytatás is megjárja( Tired Of Hanging Around), de fontosabb, hogy futószalagon potyogtatták az olyan slágereket, mint a vagány Pressure Point, a karcos It's The Little Things We Do, vagy az Amy Winehouse által is elirigyelt Valerie.

Amy Winehouse - Valerie

A múlt héten megjelent You Can Do Anything-et a NME igyekezett gyorsan a földbe döngölni(4/10), pedig a képlet most is ugyanaz, mint korábban, legfeljebb az esszencia - azaz a szokásos popbeat, soul, blues, tengerésznóta stb. egyvelege - hígult fel egy picit. Ez azonban a lényegen - azaz hogy a dalírás még mindig nagyon megy nekik - marhára nem változtat. Másrészről meg ja, mert ezúttal valóban kevesebb a kocsma és több a revü..

Az első kislemez (Always Right Behind You) egy igazi hamisítatlan tinglitangli, amely a pszichedélikus áthidalásokat leszámítva Cliff Richard paródiának sem utolsó. A Harder and Harder gerjedő gitárjaihoz képest a füstös Put A Little Aside könyörtelenül a pulthoz szegez, akárcsak a Dirty Rat atmoszférikus szaxofonja, amihez viszont már ital is dukál. A What's your Problem remek kis bugit rittyent, a Scissor Sistert idéző You Could Make The Four walls Cry duettje és a Freak glammes cizelláltsága azonban nem az ízléstelenségről, csupán a szükséges giccs kipipálásáról szól.

Always Right Behind You

A Gimme a Reason pedig szimplán fasza, lüktető garázsrock, míg a végére odabiggyesztett Little Red Door egy kellemes waltzer, country üzemmódban.
Szóval atyaúristen-NME ide vagy oda, a lemez - ugyan kevésbé spontán, mint a debüt, de - energikuságával és dallamosságával bármilyen leülőben lévő kerti-partit kihúz a szarból, és reggelre még buborékos ásványvíznek is megjárja.


Kapcsolódó linkek + teljes anyag a lejátszóban

a zutons hivatalos honlapja

a zutons myspace.com oldala

Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika korong zsenya

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr664578402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása