Kid Rock: Rock 'N Roll Jesus
Kid Rock lemezt venni olyan, mint bármi mást. Kiválasztod, elkéred, leemeled, fogod a pénzed/kártyád azt fizetsz. Esetleg kiválasztod a listáról, klikkelsz, vársz, fizetsz/nemfizetsz.
Kid Rock lemezt hallgatni meg olyan, mint beesni a Lehel piacra, és hurkakolbászt tömni kétpofára mustárral, almapaprikával. Hozzá korsósör, papírtálca és gyöngyöző zsír az álladon. Akkor is el van cseszve a rendelés, ha zöld parizert kapsz, de akkor is, ha szarvasgombát raknak eléd herendiben. Ha Kid Rockra vágyom, akkor nyakizomerősítő, bólogatós parasztrockhiphoppot akarok. Akkor is át vagyok ejtve, ha helyette Animal Cannibalst kell hallgatni, de a Beastie Boys is elmehet a sunyiba.
Kezdem az elején. Ez a Rock-kölök tiszteletet érdemlően szívósfajta. Tizenegy éves kora óta fröcsög a nagyvilágba, és Istentudja hány ócska dobgépet használhatott le a faterja koszos Michigani pincéjében.
Alig tizenkilenc évesen meg is jelenteti első lemezét. Ekkor azonban a világ, és Amerika még nincs kész egy ZZ Top-on, Johnny Cash-en, Run DMC-n és Grandmaster Flash-en nevelkedett White trash-re. 1990-ben még vesztésre áll a műmájer Vanilla Ice-al szemben.
A lemezkiadók is szivatgatják rendesen, de szarik bele, és 1998-ban a hatodik(!!!) album végre meghozza sikert. A Devil without a case tizenegyszeres platina csak az USA-ban. Pezsgő, limuzin, luxuskurvák... 2003-ig több mint húszmillió eladott lemez + Pamela.
Pár hete új lemez a placcon. Rock n' roll Jesus.
A Lemezborító fasza minimál, aszondják az AC/DC Back in Black-jére hajaz, és milyen igazuk van. Lemezcím is szimpatikus. Nagyképű, de volt már neki ilyen: The History of Rock (2000). Hát én klikkeltem, mert hiányzott az étlapomról egy kis hurkakolbász. Erre mit kapok? Rögtön az első, címadó számban ugyan megmondja a frankót, hogy ő a megváltó, meg hogy sexdrogrockandroll, de az egészben valahogy nincs elég szufla. Második szám: irány a templom, itt nincs bunkózás csak hendinhend, meg teltkarcsú vokál. Harmadik: mese a boldog kamaszévekről, a fű, a pia, a csajok, és a zene bűvöletében. Akár be is jöhetne, de Sweet Home Alabama alapokat recitálni (parasztgyerek ide vagy oda) szerintem mára már ciki. A klipesített slágerrel, a So hot-tal végre étlapra kerülnek a csúnya négybetűsök is. De sem ez, sem azt követő Sugar nem javít az összképen. Vérszegény álcountry, popos keménykedés, fröccsöntött riffek, alibi gitárszólók, és gospel.
Komolyan, mintha a Megasztár hangmérnökei ültek volna az üvegfalon túl, vagy a kisberkes, vagy akárki. Szegény Kid, tudom én hogy világméretű összeesküvés áldozata és a lemezt igazából Szulák Andreának, és az Animal Cannibalsnak szánták.
A végére még beszól Pamelának, (hogy az új csaja feleannyi idős, és kétszer olyan dögös) de azt is csak egy bugizongora mögül meri.
Hallgatáskor a címhez hasonlóan sűrűn emlegettem a megváltót. Részemről köszi, de maradnék a The History of Rock-nál. Ez meg jó lesz kamionosbuliba, vagy Hazzard megyébe, a Duke testvérek (Bo és Luke) biztos örülnek majd...
