A sztori gondolom mindenkinek megvan. Nem kell ahhoz Beatles, Lennon vagy Amerika mániásnak lenni hogy ha nagy vonalakban is, de tisztában legyünk John Lennon halálának körülményeivel. Azért a rend kedvéért szalagcímként álljon itt hogy 1980 december 8-án este Mark David Chapman öt lövéssel megölte John Lennont.
A Chapter 27, David Chapman gyilkosságig vezető utolsó három napját beszéli el és próbálja annak lehető legtöbb részletét besatírozni, a vele készült interjúsorozat (Jack Jones: Let Me Take You Down) és az abból készült forgatókönyv alapján. Egyébként meg az elsőfilmes J.P. Schaefer munkája, akiről olyan sokat nem lehet és valószínűleg nem is érdemes tudni. Az már érdekesebb hogy a huszadik század amerikai történelme iránt elkötelezett rendezők,- mint pl, a rekonstruálásban erős Oliver Stone - miért is nem vetődtek a témára. Persze a szikár, és pusztán három napot átölelőm forgatókönyv már önmagában kizárja egy epikus mű születését. Ráadásul itt mindent az ellenkező oldalról nézünk. A főszerepben egy Zabhegyezőbe kapaszkodó, maga elé motyogó megszállott, John Lennon meg bizony csak egy kellék, najó egy műtárgy...
Lennon és Chapman
A nyolcvan perc érdemi része a szállodai ki-be csekkolásokban, ágyszéli ücsörgésben, a Dakota-ház előtti fagyoskodásokban és a mellékszereplőkkel való kínos párbeszédekben merül ki. A száraz tények közötti fúgákat pedig a tudathasadásos – masszív Holden Caulfield fixációban szenvedő - Chapman belső monológjai töltik ki , mindez Jared Leto külsőségekben, de főleg tokában erős alakításában. És persze hogy vannak garantáltan eredeti helyszínek, mint a Dakota-ház meg a Central-park. A szűkös költségvetés miatt sajnos csak kislátószögben, vagy marha messziről, a levegőből. így aztán a korrajz is kimerül a lepattant hotelszobák faberakásos oldszkúl színestévéiben, és emberük divatos okuláréjában.
A Taxisofőr (Scorsese-jé), meg vagy tolvajt kiált, de asszem inkább köszöni szépen. Mert Travis Bickle recitálása – az elbaltázott randitól, a lemezvásárláson és a portás hülyítésén át egészen a tükörmonológig(!) – nyilván nem plágium, csak egy jó határozott biccentés a prototípus felé.
Végül is le a kalappal a koncepció előtt, de sajna így sem kapunk sokkal többet egy History Channel-es „kisjátékfilmnél”, egy korrekt, de nem túl formagazdagon elővezetett szimulációnál, ahol sajnos még a végeredmény megtippelése sem dolgoztatja meg az agyat.
Kapcsolódó linkek
