HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Motor-bicikli

2010.03.17. 07:53 rolo tomasi

The Black Rebel Motorcycle Club – Beat The Devil’s Tatoo

Marlon Brandonak, A vad című filmjéből csórt név, és a szigorúan vett dresszkód (sötét bőrjakó, sötét farmer) ellenére a Black Rebel Mororcycle Club mindig is inkább vagány volt, mint kemény. Már a debütáláskor (2001-BRMC) kiderült, hogy a komor körítés, a fekete-fehér lemezborítók és a hasonló szellemben fogant promóciós fotók ellenére, a farzsebbe mégsem egy húszcentis halef, hanem nyelesfésű van.

A lemezeken pedig garázsosra koszolt rock and roll, és blues-os pszichedélia. De – kaliforniai létükre - a szigetország prolizmusával és a középnyugat tábortüzes balladáival sem állnak hadilábon. Mindez védjegyszerű gitárfüggöny mögé, illetve elé pakolva. Mikor hogy.

A 2010-es Beat The Devil’s Tatoo, a fenyegető de inkább glam-rockos címe ellenére egy igazi BRMC retrospektív (a régi vinileket idéző, ízlésesen műkoptatott borítóval együtt). A korábbi öt stúdiólemezből kotyvasztott gulyáságyú (a 2008-as Effects Of 333 című 55 perces instrumentális szívatás most nem ér).

A címadó felütés, egy Woodstock-kompatibikis hippi himnusz, keleties ízekkel. A Conscience Killer egy punkos gitárnyüstölésbe torkolló arénázás, ipari felhangokkal, a War Machine pedig egy ízesen torzuló legális hallucinogén. De akad a – blogon is tárgyalt - Blitzen Trapper-el kísérteties hasonlóságot mutató, harmonikás alt. country is (Sweet Feeling). Továbbmegyek, a The Toll még a hazai skanzen-country kiválóságainál sem verné ki a biztosítékot.  A két-három üresjárat ellenére is tartalmas, de főleg fickós lemez, amit mopeden sem ciki hallgatni. Max életveszélyes

 

 

3 komment

Címkék: zene kritika lemez korong zsenya

Motor-bicikli

2010.03.16. 20:32 rolo tomasi

Black Rebel Motorcycle Club - Beat The Devil's Tatoo

Marlon Brando, A vad című filmjéből csórt név, és a szigorúan vett dresszkód (sötét  bőrjakó, sötét farmer) ellenére a Black Rebel Mororcycle Club mindig is inkább vagány volt, mint kemény. Már a debütáláskor (2001-BRMC) kiderült, hogy a komor körítés, a fekete-fehér lemezborítók és a hasonló szellemben fogant promóciós fotók ellenére, a farzsebbe mégsem egy húszcentis halef, hanem nyelesfésű van.            A lemezeken pedig garázsosra koszolt rock and roll, és blues-os pszichedélia.          De – kaliforniai létükre - a szigetország prolizmusával és a középnyugat tábortüzes balladáival sem állnak hadilábon. Mindez védjegyszerű gitárfüggöny mögé, illetve elé pakolva. Mikor hogy.

A 2010-es Beat The Devil’s Tatoo, a fenyegető de inkább glam-rockos címe ellenére egy igazi BRMC retrospektív (a régi vinileket idéző, ízlésesen műkoptatott borítóval együtt). A korábbi öt stúdiólemezből kotyvasztott gulyáságyú (a 2008-as Effects Of 333 című 55 perces instrumentális szívatás most nem ér).

A címadó felütés, egy Woodstock-kompatibikis hippi himnusz, keleties ízekkel.              A Conscience Killer egy punkos gitárnyüstölésbe torkolló arénázás, ipari felhangokkal, a War Machine pedig egy ízesen torzuló legális hallucinogén. De akad a – blogon is tárgyalt - Blitzen Trapper-el kísérteties hasonlóságot mutató, harmonikás alt. country is (Sweet Feeling). Továbbmegyek, a The Toll még a hazai skanzen-country kiválóságainál sem verné ki a biztosítékot.                                                                      A két-három üresjárat ellenére is tartalmas, de főleg fickós lemez, amit mopeden sem ciki hallgatni. Max életveszélyes

 

 

Szólj hozzá!

Stargarden - a legendák fesztiválja - má megin' magyar Woodstock

2010.03.12. 12:04 toszi

Tovább folytatódik a társadalom egészét lefedni kívánó fesztiválszervezés.

Szoktunk sopánkodni, hogy ugyan van elég fesztiválunk, de nem feltétlenül jönnek azok a sztárok akik aktuális kedvenceink. Akik meg nálunk egy húszassal idősebbek azok persze meg azért eszik a kefét,hogy napjaink fellépői az égegyadta világon semmit nem jelentenek számukra.

Nos ezt a piaci rést tömi most be 4 színpadon, 40 fellépővel a Sziget Szervezőiroda legújabb, - a nem túl eredeti - Stargarden névre keresztelt nagyszabású fesztiválja.
A zene mellé természetesen étel és ital is jár, így aki kilátogat az kortyolhat például a hazai borvidékek legnevesebb bor és pálinka készítőinek italaiból ,vagy kellően elferülve majszolhat a világ legdrágább -ne legyen igazam- hazai mangalica és szürkemarha-kínálatból, de nyilván nem hiányoznak majd a legjobb hazai és külföldi sonkák, kolbászok és lángosok sem.

A zenei kínálat magáért beszél,ez ugyan nem a mi fesztiválunk lesz,de kívánunk mindenkinek kellemes szórakozást hozzá :

Jegyek:

Napijegy:
Elővételben május 20-ig: 12 900 Ft
Május 21-től és a helyszínen: 14 900 Ft

Bérlet:
Elővételben május 20-ig: 19 900 Ft
Május 21-től és a helyszínen: 25 900 Ft

VIP napijegy:
Április 1-től május 20-ig: 19 900 Ft
Május 21-től és a helyszínen: 22 900 Ft

VIP bérlet:
Április 1-től május 20-ig: 34 900 Ft
Május 21-től és a helyszínen: 39 900 Ft

 

 

1 komment

Címkék: koncert rolo toszi stargarden fesztival 2010

De ki van a képen és mit csinál?

2010.03.12. 11:31 toszi

 

 

2 komment

Címkék: jatek toszi

ÚJÉVI HANGVERSENY ROUND 12.

2010.03.12. 09:34 rolo tomasi

Folytatjuk guglis játékunkat, jöhet a 12-es feladvány, HAJRÁ!

 

 

 

Megfejtés: Casino Royale (2006)

Megfejtő: Mari 3p.

Állás: 1.Lobo 14p  2.Mari 14p  3.Nezsike 5p

Következő játék: szerda

 

9 komment

Good hair, avagy nem csak az ész fontos

2010.03.10. 22:26 toszi

Ha valakinek Magyarországon eszébe jutna a női frizurákról dokumentum filmet forgatni két falba egészen biztosan beleütközne: egyrészt nem kapna rá egy megveszekedett petákot sem, másrészt nem lenne aki megnézze, vagy legalább is nem lenne épeszű tv csatorna amelyik leadná,emberi számítás szerint,főműsor időben.

Nem úgy az amerikai HBO, aki karöltve Chris Rock-al a népszerű komikussal annak próbált utána járni, milyen is az igazán jó haj. Persze-persze könnyű nekik, nagy ország, s az afro frizura arra felé nem "csak" külalak, megjelenés, de kultúrális és etnikai kérdés is. Hogy az erre épülő évi közel 9 milliárd dolláros üzletet ne is említsük.

Az alapfelvetés szerint a narrátor Chris Rock kislánya vetette fel a kérdést:

"Daddy, how come I don’t have good hair?"

mely nyomán Rock apuci elhatározta: ha törik, ha szakad Ő biza alámerül a fekete női frizura minden bugyrába, hogy a választ meglelje.

Hajszalonok, fodrászversenyek, tudományos laboratóriumok, és indiai templomok a helyszínei a nagy keresésnek, s a fodrászok és frizurák világában ,ebben a sampontól és hajlakktól illatos közegben, lassan de biztosan eltávolodik a story az eredeti kérdéstől ,s a hangulat egy idő után már nem is annyira mókás, mint inkább elgondolkodtató.

 
Főbb "szerepekben": Ice-T, Kerry Washington, Nia Long, Paul Mooney, Raven Symoné, Maya Angelou

Hogyan lesz a természetes "drótkeféből" hullámos, lágy esésű zuhatag? Milyen vegyszerek, adalékok, kenőcsök, krémek, rátétek és vendéghajak alakítják a fekete nők hajkoronáját? Mindez mennyibe fáj? És persze kinek? No is persze minek?

A nálunk soha bemutatásra nem kerülő filmet a tavalyi Sundance Film Fesztivál zsűrije különdíjjal jutalmazta.

A nálunk valószínűleg soha bemutatásra nem kerülő filmet-ezért vagyok ilyen bátor- innen lehet letölteni.

 

Szólj hozzá!

Címkék: dvd kino toszi

süti beállítások módosítása