Alig pár óra alvás és 800 km után Münchenben folytatjuk. Évek óta a vára-várt buli. Párszor már lecsúztunk, de minden európai turnénál bíztunk hogy "na az idén már biztos jönnek ide is, mert nehogymá' a csehekhez, osztrákokhoz igen és ide nem..." Nem, ide még mindig nem, Chili miatt 2007-ben is irány a bajor szentély, az Olympia Stadion.

Izgultunk, hát naná. Idegeskedtünk, hát jóhogy mikor akkora dugó volt a városban, hogy nálunk felső-alsó rakpart csúcsban kutyafüle ahhoz képest és a kocsisor egy saját farkába harapó, benzintől bűzlő kígyónak tűnt. Végül valahogy sikerült megszabadulni a négy keréktől és gyorsan a stadion felé indultunk. Persze bőven időben voltunk - kb 2 óra a kezdésig - de az izgalom megnyújtotta a lépteket.
Szépen gyűlt a nép, fiatalok, idősek, rockerek, emo lányok és emo fiúk, papák, mamák, juppik és csóró külföldiek. Minden megy mint a karikacsapás, olyan németes szervezettség érzésünk van. Bejutni fél perc sem, bent sörhöz jutni, max 3. perc, wc-nél várni sem kell. Istenem, nem ehhez vagyunk szokva.
Jegyre tekint, X. szektor.
Megkeressük, megvan, van ilyen, tehát nem basztak át, lesz helyünk. Erre a jóhírre, hogy már semmi nem állhat a koncert és közénk, úgy döntünk sörrel ünneplünk. 3,40 a Paulaner + 1 euro a pohár. Szemünk sem rebbenhet a Nova(k) után. Belefér egy perec, meg egy jónak nem mondható müncheni kolbász is. Tisztes távolságból szemlézzük az embereket. Esznek, isznak, mosolyognak, semmi tülekedés, szemetelés, hangos kurvaanyázás.
A stadionból egy afrikai kórus (Soweto Gospel Choir) hangjai férkőznek a még épnek nem mondható hallójáratunkba. Azon morfondírozunk, h miért ők az előzenekar, de abban maradunk, hogy ez a goszpel minden korosztálynak bejön és nem kell átépíteni a színpadot utánunk. Végül abban maradunk lehetne rosszabb is pl a Scorpions.
Egy helyen áll nagy tömeg az előtérben, a pólósoknál. Persze tudjuk, hogy tömegcucc és náluk is kínai a póló, ami pár mosás után elcsavarodik, de nem bírunk magunkkal (biztos van ilyen h a koncertre járás pszichológiája vagy vmi és ezt lovagolják meg ott is az árusok, egyszerűen mindent megvsznek a rajongók). Beállunk a sorba és 10 percen belül büszke tulajdonosokként távozunk.
8 után még egy biztonsági wc-látogatás és felmásztunk a helyünkre. Nagyon messze a színpadtól, a fedett rész legtetején. Pazar a kilátás, csak a hang is az legyen, meg a kivetítők is működjenek, mert bajban leszünk! Egyelőre elég hiányos a lelátó, de 3/4 9re a lyukak betömődnek, a dühöngő részen mindenki készen áll. Jobb nem lévén a közönség önszórakoztatásba kezd, miután minden létező road-ot megtapsolt aki a színpadra merészkedett. Hullámzunk....ó jajj! Legalább 15-ször. Nem baj, kibírjuk csak kezdjék már. Újabb sokk:
Chop-chop song a Cher-től...bambán nézünk egymásra, hogy ez meg hogy kerül ide? Pár perc a kezdésik és megérkezik 2 fekete kisbusz. Biztosak vagyunk benne, hogy ŐK azok. Az utolsó másodperceket arra használjuk, hogy megtippeljük az első számot. Cant't stop a voksom.
Látni, hogy a háttérben 4 alak kúszik a színpadra, Flea piros naciban, félmeztelen a tetkóival. Frusciante egy jófiús 'DIY' kockás ingben, szépen megnyiratkozva. A dobost már nem is látni, rögtön fejest ugrott a szerkója mögé. A pulzusunk 100 felett, mindenki talpon és az első pengetésre mindenkiből egy bokából feltörő "ősi yeeeaaah" bukik ki. Belőlünk is!
A gitáros fiúk 1 perc alatt elkápráztatnak mindenkit. Majd berobban a színpadra, a boxolónak öltözött Anthony.


A show elindul, Anthony pörög, forog, ugrál...csak az ének nem annyire megy.
Innentől a szuperlatívuszokat elteszem a ráadás részre, mert olyat nem éreztem sem fülben, sem szívben, hogy megérdemelné. Az első 3 nóta (Throw away your..., és Dani California) egy botfülűt is heves asztakúrvázásra késztetett volna. Tiszteletből mozogtunk és taps meg fütty is volt, de többet néztük a cipőnk orrát mint a színpadot.
Majd bemelegszik -mondtam. Így is lett. Kaptunk jókat, főleg az előző 2 albumról. Majd az est fénypontja, meggyőződésem h a közel 60-70 ezres tömeg (a német sajtó 40 000-et írt) fele csak ezért jött ki: Snow. Erre a bénák táncra perdültek, a némák énekelni kezdtek és úgy éreztük megreped a vasbeton aladtunk. Mellettem egy 40-es párocska ücsörgött, egymáshoz bújva, vidáman sutyorogva és barátságosan mosolygtak fel rám ha 'hangoskodni' mertem. Na de ennél a muzsikánál Fritzből előbújt a kisördőg és méregdrága bőrkabátját lazán hátra hajítva kezdett egy őrült héjóóó-ba, komárlacis csípőmozgásokat imitálva.
Minden német portálon kiemelték ezt az egy momentumot...Pedig azért volt érdemesebb pillanat, igaz várni kellett rá, egészen a koncert végéig. 60 perc után vége. Színpad elsötétül, egy árva sárga viharlámpára emlékeztető dolog pislákol a színpad közepén. A németek cugábéznak, én magyarként pesszimistáskodom, "áááá nem jönnek ezek már vissza...."kb 5-6 perc teljes bizonytalanság és a bennem a remény szikrája sem.
Megjelenik Chad és őrületes püfölésbe kezd. Rosszmájúan megjegyzem, hogy biztos ő húzta a rövidebbet és ezért neki kellett ráadást játszania. Rámcáfol Flea és trombitál egyet, ezzel gyűri végérvényesen maga alá a közönségét. Visszakúszik Frusciante is és repeszt egy orbitálisat....na és végül Under the Bridge és Californication. Ezzel mindent jóvá tesznek, elérzékenyülve vesszük tudomásul, hogy ennyi volt 100 perc és a 2 fekete autó saját nyomvonalán indul az ellenkező irányba...elmentek.
Ismételni lehet még: szerdán Drezdában. Nekünk talán 2008-ban, végre Magyarországon!

 

 

KASABIAN 2007.06.28.

(PECSA-jegyár: 6900,-HUF...foto: photographic.hu)

 

 

 

Azért az milyen lehet, amikor csörög a telefon és az Oasis managere felkéri a zenekarodat, hogy „hello…lesz itt egy ilyen észak-amerikai turné…nincs kedvetek játszani a Gallagher fivérek előtt?”

 

Pedig Noel Gallegher szerint ha nem is pontosan így, de megtörtént a fenti eset, amelyről egy 2005-ös The Sun interjúban Serge Pizzorno (lead gitar) így vélekedett:

 

"You live out this moment as a kid. It's going to be amazing going round with our heroes. It's a f*****g dream come true to be touring with them."