A Kasabian-el kapcsolatban 2 személyes, lazán kapcsolódó élmény mindig eszembe jut: Az egyiket évente egyszer elég leírni szerintem ezerszer megrágtuk már, miszerint 2007-ben a Petőfi Csarnokban talán ha 1000 ember  sikerült összetrombitálni  egy nagyszerű Kasabian koncertre úgy, hogy azon a nyáron a zenekar két telt házas bulit adott a Wembley-ben. Szégyen és gyalázat.
A másik egy Kasabian European Tour 2007 felirattal ellátott 500 forintos póló t-shirt turkálóban való beszerzése az azt követő esztendőben. Őrzöm, vasár és ünnepnapokon hordom. Igazi ereklye.

Mint ahogy valószínűleg az lesz, az ősszel megjelent, sokadszor végigélvezett friss/ropogós Velociraptor! album is.

A zenekar mozgatórugója, Sergio Pizzorno, civilben amatőr paleontológus a kérdésre ,miszerint honnan az album címadása, az alábbi frappáns választ adta a New Musical Express nek:

"A Velociraptorok négy fős csoportban vadásztak, Ők voltak a dinoszauruszok rock'n'roll bandája"

Az albumot hallgatva persze gyorsan rájöhetünk, hogy közel sem vérszomjas húszabálókkal, mint inkább magamutogató, tollaikat borzoló kakasokkal állunk szemben.

Ahány toll, annyi szín, ahány szín annyi stílus, és persze ahány stílus ,annyi emlékeztető arra, hogy a könnyűzene nem múlik el hátrahagyott jelek nélkül, nyomokat hagy maga után.

Például úgy, hogy a Velociraptor! nyitó dala (Let's Roll Just Like We Used To) kétséget kizáróan a The Last Shadow Puppets által megidézett spagetti westernes hangzást hozza. A Good Bye Kiss bármely hatvanas/hetvenes évek sanzonpódiumán megállná a helyét, míg az I Hear Voice minimalista szintetizátor alapjai már a 80-as évek könnyűzenei taktusainak állít totemet.

Természetesen nincs Oasis árnyékában nevelkedett brit rock zenekar Beatles idézet nélkül, így jelenik meg "Lucy az égen az Ő gyémántjaival" a La Fee Verte soraiban.

A címadó dal pedig minden vélt/vagy valós eredetisége mellett ,olyan mint egy remekül megírt futballinduló. Igazi menetelős, buzdító sláger , néhol romantikus sorokkal, mint például:

He's gonna find ya, he's gonna kill ya, he's gonna eat ya...

A Switchblade Smile a gyerekek nagy kedvence, olyannyira, hogy a nagyobbik (2. ált.isk) kérte, hogy a dal mindenképpen kerüljön fel arra a válogatás cd -re, amit a kinek mi  a kedvenc zenéje bemutatóra kellett szállítani. (Jelzem egy osztálytársa számon kért, hogy nem tudom ki Feke Pál...már tudom)

Az én kedvencem persze akkor is a keleti hangokat sejtető Acid Turkish Bath, melynek hangulata valóban olyan, amilyen egy török fürdőé lehet, egymásba folyó, elmosódott színekkel, falakról csöpögő párával, .....betépve.

A Velociraptor! komoly stílusegyvelegre sikerült. Ha nem is 10/10, de remek album, egészen biztos, hogy az ez évi top 10 ben lesz.