Idézzük meg a legújabb kornak azt a szeletét, amikor számítógép ugyan már volt, de csak a kiváltságosoknak, mobil telefon mutatóban sem, sőt a vezetékesért is éveket kellett sorba "állni". Az autó luxuscikknek számított. Wartburgot, netán Skodát csak limitálva, "olyan-színt-kapsz-amilyen-van" alapon adtak. Tévécsatornák száma 1, hétfőn adásszünet, limitált a valutakeret, világútlevél még sehol.

Derékig a hiánygazdaságban a boltokban azt lehetett kapni, amit éppen gyártottak, vagy azt sem. A termékek nem igény, hanem terv szerint készültek. Külföldre ritkán lehetett eljutni, akkor is csak a szocialista országokba, ott meg hasonló volt a választék. Aki pedig például hozzájutott egy-egy jobb minőségű ruhadarabhoz ,az úgy vigyázott rá mint a szeme világára, ráadásul még "hivalkodott" is vele.

Nem történt ez másként az akkortájt beszerezhetetlennek tűnő élelmiszerekkel (?) sem. Mára teljesen hétköznapi dolgok számítottak státusz szimbólumnak, amik csomagolását aztán, amolyan totemként őriztük és tettük közszemlére, látsszon: nekünk ilyenre is futja.

Gyűjtöttünk:

Magyarországon, leszámítva az úgynevezett dollár boltokat, gyakorlatilag beszerezhetetlennek számítottak a dobozos sörök és üdítők. Aki nyugaton járt, vagy a baráti Jugoszláviában, az persze simán hozzájutott. Azt jeles napon elfogyasztotta, majd doboz felkerült a konyhaszekrény tetejére. Aztán lehetett magyarázni a szomszédoknak, hogy melyik honnan, hogyan, azok meg csak irigykedtek, hogy nekik miért nem? A sörös doboz gyűjtemény nagytestvére a rövid italos üvegek kollekciója, nappaliban, könyvespolcra rakva, szintén üresen.

Jómagam, akkor még javában iskolás lévén például kólás üvegeket őriztem a szekrényen. Meginni nem mertem, vártam a vissza nem térő alkalmat a kibontásra. A hóbort elültével aztán ott álltam 10-12 palack/doboz lejárt szavatosságú löttyel, amit azért a rend kedvéért legyűrtem.

Az a kifejezés, hogy "pult alatt" venni valamit, mára teljesen kikopott a köztudatból, pedig volt idő mikor banánhoz és/vagy narancshoz jutni szinte csak így lehetett. Könnyebb volt annak akinek volt egy kedves ismerőse a zöldségesnél s annak már előre jelezte igényét, hogy aztán sorbaállás nélkül, gyakorta az előre szűkre szabott készlet teljes elapadása ellenére is hozzájuthasson a kizárólag télen -érthetetlen módon- beszerezhető déligyümölcsökhöz. Például banánhoz, de ahhoz is rendszerint zölden, melyet mi a könyvespolc tetején érleltünk fogyasztható állapotúra. Aztán fogyasztás előtt a disztribútor matricáját egy határozott mozdulattal lehúztuk az akkorra besárgult héjról és óvatosan a hűtőszekrény oldalára helyeztük át. Onnan aztán az évek múltával szinte lehetetlen volt levakarni, beleégett a műanyag borításba.

És nálatok? Borok, rövidek? Söralátét? Címke? Matrica? Bravo újság? PIF magazin?

Mára furcsának tekinthető gyűjtemények?