Az immáron 30 éves zenekar napokban megjelent lemeze már első hallgatás után elégedett mosolyt csalt az arcomra,a Collapse into Now egy esszenciális R.E.M. tabló, igazi zsáner album, mindent tud amiért szeretjük őket.

Bizonyossá vált,hogy a reszelős és tökös Accelerate  jó terápiának bizonyult, a 2000-es évek elejének gyengélkedése már a múlté, a Collapse into Now hangzása visszanyúl a Green és az Out of Time időszakához,a 20 évvel korábbi albumok világa abszolút tetten érhető az új dalokban.

A legfontosabb visszatérő elem a minőségi dalszerzés. A könnyen „szerethető” melódiákkal beoltott southern rock-art punk  új lendületet vett,a gyors-gyors-lassú lépésközökkel rotáló album kiegyensúlyozott színvonalon mozgó, pörgős rockdalok és akusztikus balladák gyűjteménye.

A 20.évet követően a leginkább zavarba ejtő vonása a zenekarnak az volt,hogy az atombiztos songwriter attitűdjük az ezredfordulóra elillant,és az impotens szenvelgés évekig kitartott. Furcsa volt gyenge dalokat hallani tőlük,hiszen többek között a legnagyobb mainstream táborral bíró amerikai alt.rock zenekarról beszélünk. A már említett Accelerate ezt a frusztrált állapotot oldotta fel,de valószínüleg ilyen remek folytatással kevesen számoltak.

A nyitány rendkívül magabiztos,a  gitárfüggönnyel lecsóba csapó Discoverer remek nekifutás,majd rögtön az egyik legjobb új szerzemény ,a punkos rövidséggel a refrénjéhez érő  All the Best zakatol végig rajtunk.

Az első lassúzás is jól sül el,az Überlin a klasszikus R.E.M balladákkal kokettál, bizony Stipe nagyon ért az ilyen tételekhez. A harmonikázós Oh My Heart madrigálos vonalvezetése pillanatnyi kitérő csak,egy jó előre beharangozott duett következik,az It Happened Today ugyan nem túl izgalmas dal - és  Eddie Vedder-ből is keveset hallat -,de örömzenés betétnek abszolút megfelel.

Az Every Days to Win finom lebegése  ismét az aranykorszakot idézi,a  Mine Smell Like Honey-val pedig az anyag újabb csúcspontjára érünk. Remek még az Acccelerate-ről „lemaradt”,sokszereplős  Aligator_Aviator… és az érzelmes kilépő dal, a hosszan elnyúló Blue, Patti Smith közreműködésével.

A veterán zenekar épp jókor hozza legjobb formáját, a brit indie tarolásának és kifulladásának nyomaitól terhelt rockzenei színtér állott levegőjét frissíti fel jótékony szellemeinek megidézésével.

Ez a lemez ránk fért.