Nem sokat tudok az észt történelemről, de a saját történelmünk alapján azért el tudom képzelni, milyen lehetett ilyen közelségben élni az oroszokhoz, hol éppen bekebelezve, hol látszólag függetlenségben. Mi is ismerjük a fekete bőrkabátosok, pincében zajló vallatások fogalmát.
A 90-es évek elején talán még nálunk is akadtak, akiknek a szekrényében ott lapult egy becsomagolt bőrönd, meleg ruhával, gyógyszerrel és pénzzel – arra az esetre, ha jön a nagy fekete autó (ahogy azt Pelikán József mondaná). Az 1936 és 1992 közötti Észtországot bemutató történet a diktatúrák természetéről szól, de számomra sokkal fontosabb, ahogy Oksanen a nők kiszolgáltatottságát mutatja be különböző történelmi helyzetekben. (Ebben kicsit rokon a regény a közelmúlt másik nagy északi könyvsikerével, A tetovált lánnyal.)
A leginkább egy punk zenekar tagjához hasonlító, excentrikus finn- észt Oksanen nagy érzékenységgel és éleslátással ír, mintha a szeme láttára zajlottak volna az események. (Nem ez az első regénye, csak nálunk.) A Facebookon reklámozott könyv népszerűsége a bizonyíték, hogy a téma még nem lerágott csont, valószínűleg sosem lesz az. Külön örvendetes előnye az új terjesztési módnak, hogy megcélozza a fiatalokat. Ha kötelező olvasmánynak nem is adható a Tisztogatás, bizonyos 18+-os részek miatt, de szemelvényeket biztosan betennék a középiskolás szöveggyűjteménybe, Szolzsenyicin és Koestler mellé.
A borítón látható légy szimbólummá lesz a regényben. A nagy, szőrös döglégy, a mások húsán élősködő, saját mocskával mindent megrontó, ravasz lény, akit nem lehet elkapni, leütni, legyőzni. Jelképezi az oroszokat, a kommunistákat, általában a férfiakat.
Ők a felelősek a regény nőalakjainak háromgenerációnyi szenvedéséért. Nem kivétel ez alól Hans sem, a „tiszta szívű”, egyéb ideológiákban hívő Hans, akibe mindkét nővér szerelmes, és akiért mindketten készek feláldozni magukat, odalökve még egy kislányt is, ráadásként. Három nő testi- lelki épsége és totális nyomora kell ahhoz, hogy Hans a vackában életben maradhasson és tovább álmodozhasson a szabad Észtországról. Oksanen bemutatja a Sztálin alatti észt hátország borzalmait, ahol egy- egy kiskirállyá nőtt pártvezető diktál mindenkinek, ahol már szinte csak nők maradtak, és bármit megtennének (és meg is tesznek) bújkáló embereikért. De a légy jelképezi a romlottság érzését, a bűntudat ragacsos, le nem mosható piszkát. Ami mindig ott kísért Aliide fejében, este ez az utolsó gondolata, ahogy hajnalban a légy zümmögése ébreszti. Pedig hűség és árulás, ártatlanság és bűnösség talán nem is egyértelműen egymásnak ellentmondó fogalmak egy olyan világban, ahol minden és mindenki kifordult önmagából. A regény végére pedig ezek a fogalmak végérvényesen összekapcsolódnak a Légy új értelmet nyert nevével. Kiderül, hogy a diktatúrában még a legrejtettebb bűnöd sem a tiéd. Az olvasó pedig felteheti magának a kérdést: Van-e ma jogunk olyanok felett ítélkezni, akinek a szenvedéseit csak elképzelni is rettenetes? Jóvá lehet-e tenni a negyven évvel ezelőtti árulást?
A regény másik síkján, a kilencvenes évek Észtországában és Ororszországában mintha semmi sem változott volna. Zara, az unoka sorsa a bizonyíték rá, hogy a nagy Észt Szabadság, vagy az ott élő nők függetlensége ma is csak álom.
A Tisztogatás tipikus újraolvasós könyv, nem lehet rögtön visszatenni a polcra
Nem tudom, miért írt utána az írónő kommentet, a gyengébbek kedvéért, vagy a nagyon nyugati olvasók miatt ? Szerintem felesleges volt, a regény magáért beszél. A kommunizmus réméről annyit, amennyi a megértéshez szükséges, még azok a szerencsések is tudnak, akiknek sosem volt részük benne.
„ Megint ugyanaz a nóta. Hiába változott koronává a rubel, hiába repül egyre kevesebb katonai gép a feje lelett, hiába halkult el a tisztfeleségek hangja, hiába szól a Hosszú- Hermann torony hangszóróiból nap mint nap a himnusz, mindig új krómbőr csizma jön, mindig újabb és újabb csizma, ugyanolyan vagy másféle, de ugyanúgy a nyakára lép. A lövészárkok beomlottak, az erdőben megfeketedtek a töltényhüvelyek, a fedezékek összedőltek, a holttestek elporladtak, de bizonyos dolgok folyton ismétlődnek. „
2010, Scolar ford. Pap Éva
