Gyönyörű könyv kívül, belül, különlegesen szép és hatásos borítóval. Egy kislány visszafogott ruhában üres kalitkát tart az ölében, éppen csak egy kicsit véresek az ujjai és a szája széle. Ilyenek Samanta Schweblin novellái is. Látszólag hétköznapi emberek, helyzetek- éppen csak minden egy kicsit más.
Szeretem a rövid műfajokat, mert ha jó, mint jelen esetben is, akkor egy novella letaglóz. A 32 éves argentin Schweblin a latin- Amerikai irodalom második nemzedékéhez tartozik, több irodalmi díjjal a háta mögött. A fülszöveg ajánlója stílusát Kafkához és David Lynchhez hasonlítja, de hosszan lehetne még sorolni a nagy elődöket, kezdve a görög tragédiáktól. Ezek a novellák ezzel együtt eredetiek és frissek.
A tizenöt történet mindegyikére illik a groteszk, szürreális, abszurd, vagy horror jelző. A szereplők és a helyzetek alapvetően mindennapiak, de az összes történet mögött ott a másik, az ijesztő. Madárevő kislány, sellőférfi, pillangóvá változott gyerekek, szétloccsanó fejeket festő művész, hogy csak néhány szereplőt említsek. Mindegyikük valami beteges kapcsolattól, ismerős, hétköznapi emberi problémától (is) szenved, melyekben sokszor nagy szerepet kap a végzet. A novellák rövidek, az írónő letisztult, realisztikus elbeszélőmódja éles ellentétben áll a megjelenített rémségekkel. Ezekben a 21. századi környezetbe ágyazott mesékben ősi erők mozgását érezzük.
Egyik kedvencem, A Télapó ma nálunk alszik, egy széthulló családot mutat be a kisfiú szemszögéből, megindítóan, mégis nagy adag gyermeki derűvel és humorral. A megértés és humánum az összes novellára jellemző, Schweblin nem ítélkezik szerencsétlen sorsú hősei felett, az olvasóra bízza, hogy derítse ki az okokat, gondolja tovább a történetet.
Egyetlen hibája a könyvnek, hogy rövid. A 200 oldal ne tévesszen meg senkit, kevésbé igényes, szellős kiadásban elfért volna ugyanez 100 oldalon is. Aki elolvassa, azt Schweblin történetei még sokáig kísérteni fogják. Alig várom a következő a kötetet.
Nyitott Könyvműhely, 2010. ford. Kertes Gábor
