Mindig azt gondoltam annál nagyobb gáz nem lehet egy befutott popzenész életében, mint amikor bekerül a hajdanán sikeres kiadvány/hanglemez valamelyik bevásárlóközpont akciós kosarába, hogy aztán ott, a valamikor 3500-ért kínált anyag a megszégyenítő 99 forintos kategóriába kerüljön. (másutt 0,49€, netán ugyanennyi dollárban)
Persze ha zenész lennék nem is csinálnék ebből komolyabb belső gyötrődést, csak erősen koncentrálnék arra, hogy legyen valami, ami a felszínen tartja a nevemet. Egy jó ötlet, és minden megoldottnak látszik. Mondjuk felénekelnék néhány örökzöld "popslágert" a 30-as, 40-es évekből, minimum kétszer.
Rod Stewart például pont ezt teszi 2002 óta a The Great American Songbook sorozat keretében, jelzett időpont óta ötödik alkalommal. Csodálkozásra semmi ok, az alapanyagok tárháza szinte kifogyhatatlan, lesz miből válogatni a 18. részhez is. Az eltelt időben annyival színesedett a kép, hogy a pop sztenderdek közé 2006-ban egy rock válogatás (Still the Same... Great Rock Classics of Our Time), míg 2009-ben egy soul (Soulbook) gyűjtemény ékelődött be.
Nos, az októberben megjelent "The Great American Songbook V" -ról nagy bátorságra vallana kijelenteni, hogy pocsék. Sikeres, akár csak korábbi testvérei. Rod Stewart hangja rekedtes mint mindig, melyhez egészen jól illenek az eredetikhez képest némiképp felgyorsított tempójú nóták, Egyikre másikra már nem csak lassúzni, de valami gyorsabb táncot is érdemes lejteni, mégis van az egészben valami kivetni való.
Próbálok nem rosszul fogalmazni, nehogy valakit megsértsek:
Képzeljük el azt amikor bizonyos társaságokban rajtad kívül mindenki jó fej, bár te sem vagy rossz arc, de bármennyire is igyekszel soha nem te viszed a prímet. Imádsz ilyen bulikba járni. Röpködnek a sziporkázóbbnál sziporkázóbb bemondások, a csapat szívtiprója hatosával veszi le a csajokat a lábáról, te meg csak figyel egy sarokban, netán jegyzetelsz is suttyomban. Aztán néhány év elteltével a társaság zöme kicserélődik, te meg előállsz a "nagy elődök" poénjaival. Nem csinálsz semmit, csak kicsit gyorsabban beszélsz, máshova teszed a vesszőket, kicsit több hatásszünetet hagysz a csattanók előtt, és a közönség zabál. Pedig...
"Teccik" érteni?
Persze erre szokták azt mondani, hogy jobb, mint az eredeti...Ugyan kérem: meg sem merem számolni, hogy az Under my skin-t hányszor állították már színpadra. Rod változatával együtt nyilván legalább 120-szor.
Mahasz listán 14.
Mexikóban 10.
