Valami rejtélyes oknál fogva ha Magyarországon leesik a hó akkor olyan hangulat támad, mintha lepra és kolerajárvány (kettő az egyben) törne ki. Tévé és rádió, de még az internet is úgy interpretál, mintha eljött volna a világvége. Hókotrók, marók és más szörnyek lepik el az utakat.

Értem én, értem én, de mi van a havat kedvelő tömegekkel?


Lehet megkövezni, de csúszós út ide, derékig érő hópelyhek oda én nagyon is bírom a hóesést. Ma pedig van belőle megint rendesen. Itt például hajnal óta szakad, kétszeri lapátolás után is olyan az udvar, mintha semmit sem csináltunk volna, pedig isten a tanu, hogy mind a négyen keményen dolgoztunk.

Itt van tehát a hétvége így elő lehet venni a kamrából a szezonális sportolásra rendszeresített felszerelést és fittyet hányva a mínuszokra, irány a szabadba, mert aki azt gondolja, hogy a téli sportok kimerülnek az osztrák/olasz/francia/szlovák... hegyek sielésében az nagyon téved. Lehet  azt kicsiben is csinálni, sőt még kisebben.
Jöjjön tehát néhány azokból a sportokból, amit az életben nem jegyeznek majd a téli olimpiákon, bár sejtelmesen hasonlítanak azokra.

A távcsúszás:
Emlkékszem általános iskolás éveimre, amikor leesett egy jelentősebb adag a nagy fehérből az udvarra, féktelen vadlovakként csörtettünk lefele, hogy mielőbb elkészíthessük a csúszó pályát az alábbiak szerint:
havat szisztematikusan letaposni, majd addíg síkosítani a felületet amíg az tükörsímává nem lesz. Ezután következhetett a bajnokság. Nekifutás 5-6 lépésről, majd szörfösöket megszégyenítő támadóállásban, karokkal oldalsó középtartásba téve csúszás amíg a lendület kitart. Természetesen akik tavaszi, síma talpú félcipőben álltak rajthoz majd 2-3 méterrel tovább jutottak, mint azok az "anyámasszony katonái" akik ne m átallottak télvíz idején recés/traktor talpú csizmában nekifutni.

A hátoncsúszás:
Előre mondom: Senki ne próbálja ki!

Kell egy megfelelő lejtő, de egy olyan igazi, minimum 60 fokos, és rajta annyi hó, hogy a felületét TELJESEN ellepje. A vakmerő sportoló ezután, kapucnijába rejtve fejét, háttal a lejtőnek lefekszik s mindkét lábával elrugaszkoda megindul a mélységbe. Igazi lutri a mutatvány, ugyanis hanyatt, kapucnival a fejen az égegyadta világon semmi nem látszik a menetből, viszont annál inkább érződik. Jómagam például egy orvul meglapulú fatuskót kaptam el bal vállammal. Senkinek nem kívánom.

A hógolyózás:
Ha a hó kellőképpen tapad, akkor semmi akadálya egy megfelelő csatának. Formázni puszta kézzel a legpraktikusabb, de a fázósak használhatnak kesztyűt. Fiúk a lányok ellen, gyerekek versus felnőttek, vagy csak símán célbadobás, távdobás, magassági rekord döntés...Mi például ma a szomszés kéményét vettük célba, inkább kevesebb, mint több sikerrel, de mókának így is nagyszerű volt.

A szánkózás:
A szánkózásban az a nagyszerű, hogy megfelelő partnerrel, még csak lejtő sem kell csúszáshoz. Akinek van már gyermeke az  egészen biztos tudja miről beszélek. Kicsi meg a nagy a pléddel bélelt ülőkén, apa és anya a húzókötél másik végén, hogy aztán hátulról érkezzen a vezényszó: "Indulás!" ...ha egyszer már haladunk, lépésben, akkor jön a következő vezényszó: "Gyorsabban!" Majd pedig az "Apa fussatok!" Amikor pedig még domb is adatik akkor az már szinte maga a kispályás olimpia.(Unokaöcsém ötödikben úttörő olimpiai szánkó bajnok volt)

Nyilván sok minden kimaradt (angyalkázás, hóember...), mert a hó adta lehetőségek végtelenek, szóval aki gondolja vessen kommentben nekünk néhány jó ötletet, mit játsszunk ha megszáradnak a hótaposók?