Nyilván mással is megesik, hogy csak és kizárólag azért böngészi kedvenc előadóinak weblapját, hogy tudja hol és mikor lép fel a banda. Ha pedig "ne-adj-isten" hazánkba is ellátogat a szupersztár, vagy csak a szomszédos országok valamelyikébe, akkor nagy az öröm.

Kb. velemi is így esett, örültem is mint majom a farkának, mikor befutott az oeticket.com színes szagos hírlevele, benne az örömhírrel: Ian Brown és csapata, bécsi fellépést tervez. 23,40 €/jegy.

Csütörtökön aztán- némi pandorfi kitérővel- eljött a nagy utazás az osztrák fővárosba. Igazi rejtély, hogy a GPS miért nem jelzi a Baumgasse 80-at, de persze aki látta már, akár csak interneten is, az Aréna agyonfújt épületét ,annak nehéz elvétenie a célállomást. Legnagyobb örömünkre a turnébusz mellé parkoltunk, bízva egy esetleges, idő előtti személyes találkozóban. Jegyellenőrzés, motozás, túlméretes fényképezőgép autóba vissza, jegyellenőrzés, motozás, kabát a ruhatárba, turnélogós póló vásárlás. Bent is vagyunk. Jöhet egy üdítő Almdudler.

Eslő meglepetés: Azt azért furcsa látni, hogy az este nyolcra meghirdetett buli kezdete előtt kb. 5 perccel alig vagyunk 100-an.
Második meglepetés: Azt azért furcsa látni, hogy az este nyolcra meghirdetett buli kezdete előtt kb. 5 perccel az alig 100 ember fele magyar.

Fél kilencre aztán, mikor is a zenekar feltűnik a színen, teltházat sejtünk, ami ez esetben kb. 300 főt jelent úgy, hogy a nemzetek aránya változatlan. Nincs tömegnyomor, kényelmesen elférünk, csak az a fránya felirat ne lenne minden falon, hogy "dohányozni tilos!" ,akkor biztosan senki nem szívná. Így viszont a java ezerrel, ami ilyen töménységben, szuper kis helyen megviseli az erre edzetlen tüdőt, szemet.



No de, Ian Brown-t látva ezt is feledjük. Aranykeretes napszemüveg, télikabát, rappereket megszégyenítő bő, lógó farmernadrág, melyből komoly fehér alsónemű villan és hozzá ez az ötvenes évei felé közelítő pálcika ember, karikatúraszerű fejjel és hatalmas lapátkezekkel. Az isten is pop ikonnak teremtette.
Nincs "Good evening Vienna!" csak egy halovány "Let's dance!" a "Love like a Fountain" elektronikus felütésére és marionett bábúszerűen megindul az egyet jobbra, egyet balra tánc a mindössze 8-10 méter széles színpadon.

Ezt követően aztán megindult a best of parádé. Felsorolás helyett beszéljen inkább az alább beillesztett, koncert végén (hagyományosan) beszerzett setlist:

Ha valaki pedig megkérdezi, hogy milyen volt a koncert akkor amolyan furcsa választ tudok adni:

Ian Brown-t látni igazi élmény, főleg így testközelből. Nincs jobb szó rá, Ő tényleg a brit popzene IKONIKUS alakja. Pózol, viccel, kötekszik a biztonságiakkal, s most már azt is tudom Liam Gallagher honnan nyúlta színpadi mozgásának komplett tárházát.

No de, hallani!

Mondom is Poginak: "CD-n bazz' ez azért jobb ám"

A kiszolgáló személyzet minden tagja vérprofi, tenyerükön hordozzák a mester, de maga a bajnok valami borzalmasan hamisan tolja, főleg a magas tartományokban. A szöveg ugyan megvan, de a dallam az valahol a turnébuszban maradt, amit nem csak én, de a közönség java is vegyes érzelmekkel fogad, sőt egyszer-egyszer a zenekartagok szeme is összevillan.
A koncert harmadik negyedére aztán a torok is belőve, kivesszük a füldugókat, s immár hanggal együtt hullámzik a tömeg.

A kötelező ráadásban az új lemez két nagy slágere mellett még Stone Roses-t is kapunk, aztán már csak a "Good evening Vienna" marad, meg a begyulladt szemek attól az iszonyatos dohányfüsttől, amit annak ellenére generált a nagyérdemű, hogy felirat és piktogram erdő hirdeti, hogy tilos.

A hazavezető cirka 200 kilométer meg már szinte semmi, ráadásul autópályán 2 óra az egész. Az internetet meg böngészem tovább, hátha eljön egyszer Paul Heaton, vagy Brian Setzer is a közelbe.