Guy Ritchie-nek úgy kellett ez a projekt, mint egy falat kenyér. A Rocknrolla némileg már  foltozgatta a repedezett családi porcelánt, de az úttörésbe-és a Madonnával kötött házasságába-majd belerokkanó rendező, úgy tűnik  egy klasszikus történettel evickél vissza az élvonalba.

A Sherlock Holmes korántsem tökéletes mű, de kisebb-nagyobb hibáitól eltekintve, egy baromi jó epizódokból összeszőtt irodalmi ihletettségű akció-vígjáték. Ritchie ujjlenyomatai ugyan beazonosíthatóak, de ez esetben ne várjunk east-end-i  tájszólással monologizáló utcai gengsztereket, Sherlock (Robert Downey Jr) és Watson (Jude Law) -hála az égnek- nem lettek kirángatva eredeti díszleteikből, sőt a korrajz és a háttérmunka is abszolút hiteles.

A.C. Doyle sok mozi- és tv filmet megélt figurái egy okkult elemekkel teletűzdelt sztoriban térnek vissza a vászonra,ami - a feltételezhető alkotói célnak megfelelően- inkább sikerült viccesre mint félelmetesre.

A történet szerint Sherlock Holmes és a jó Watson egy Lord Blackwood (Mark Strong) nevezetű sötét alak komoly véráldozattal járó üzelmeit igyekeznek leleplezni, aki a film eleji felakasztása után nem igazán akar örök nyugalomra térni,rendkívül aktív, talányos gyilkosságokkal hallat újra és újra magáról.

Guy Ritchie dicséretes merészséggel nyúlt a legendás detektív karakteréhez és aki igazán ismeri Sherlock Holmes történeteit, az nem lepődik meg azon, mennyire habókos és deviáns figura is a briliáns nyomozó  valójában.Drogozik,iszik,ketrec harcol és rendszerint az őrületbe kergeti hű fegyverhordozóját,dr.Watson-t ,akit a klasszikus -és téves - értelmezéssel ellentétben,Ritchie nem Holmes bábjaként mutat be ,hanem  egy magabiztos és talpraesett konsziliériként,aki nélkül Holmes már a történet felénél elvérzett volna.

Robert Downey Jr. a tőle megszokott könnyedséggel lubickol Holmes szerepében,gesztusaira továbbra sem lehet ráunni, Jude Law pedig végre nem nyámnyila ficsúr, hanem tökös és szellemes,kiválóan alakítja az események sűrű erdejében derekasan helytálló doktort. Holmes örök szerelme, Irene Adler (Rachel McAdams) felbukkanása kellemes színfolt,sőt hogy teljes legyen a Holmes tabló az ördögi Moriarty professzor is felsejlik néha a ködben egy-egy jelenet erejéig.

A baj leginkább a történetvezetéssel van,míg a film első fele hibátlanul szórakoztat,a második játékrészben gyakran kicsúszik a gyeplő a rendező kezéből,az ész nélküli akciózás és a rendkívül összecsapott lezárás sajnos sokat ront a minőségen.

A Sherlock Holmes így is magasan jobb mint egy hollywood-i iparos munka,Downey fergeteges, burleszkszerű bénázásai, a verekedéseket megelőző,fejben végzett erőfelmérései és Watsonnal vívott szópárbajai emlékezetesre sikerült fejezetek,a film korhű betétdalai és Hans Zimmer lendületes filmzenéje az élményanyag kellemes kiegészítői.

Elmondhatjuk ,hogy ellentétben az alapanyaggal a Sherlock Holmes nem örökre szóló élmény,de  a legendás regényhősök megidézése mégis méltó módon sikerült.

A végkifejlet már bevezeti a második részt és valószínűsíthető, hogy egy nagysikerű széria első részét láttuk,mely egyben garantált munkát biztosít egy klasszikusait már régen maga mögött hagyó,de még mindig tehetséges rendezőnek.