Amellett, hogy tátott szájjal bámuljuk a színes-szélesvásznú Lost izgalmasabbnál izgalmasabb epizódjait, azért marad idő alámerülni a brit popzene hozzánk soha el nem jutó bugyraiban is. Ne érje szó a ház elejét, megosztom. Mert asszem ez már így marad, mármint, hogy nekem jutott a tiszt, hogy közzé tegyem a magunk kis „fórumán” a gyöngyöt. Fellengzősen szólva: amolyan fogadatlan prókátorként népszerűsítsem a „szigetországban” ugyan népszerű, felénk azonban kevésbé vagy egyáltalán nem ismert muzsikusokat, zenekarokat.
Pedig dolgozatom mai tárgya nem is annyira ismeretlen.
A „Get Cape. Wear Cape. Fly” néven -az idétlen névválasztás egy „Batman” computer játéknak köszönhető, melynek egyik pályáját az alábbi módon kellett teljesíteni: „Get Cape. Wear Cape. Fly” szabadon: „Szerezd meg a köpenyt. Viseld azt. Repülj!” - elhíresült zsenimester, Sam Duckworth ugyanis 2007-ben, az oldalainkon is többször méltatott Q magazin 2006-os „legjobb szóló előadó” kategóriában bejutott a legjobb 5-be, igaz nyerni nem tudott. Persze sopánkodásra semmi ok, hiszen, ha valakit olyanokkal mérnek össze, mint Jarvis Cocker, Jamie T vagy Thom Yorke, akkor inkább örülni kell.
Arról nem is beszélve, hogy Sam barátunk „Chronicles of a Bohemian Teenager” című debütáló album a fentebb jelzett évben bekerült a magazin 100 legjobb albumát jegyző listájába, ami figyelembe véve a megjelenések jelentős számát nem kis teljesítmény.
A történet a már halálra ragozott módon kezdődik: Ismeretlen vidéki tehetséget felkarolja az ismeretlen vidéki tehetségeket felkaroló független kiadó...BBC ONE-t rengető indie slágerek...stb, stb...
Glastonbury - 2007
A „Searching For The Hows and Whys” igazi második album. Nem dob akkorát mint elődje, de a nagyszerű nekifutást követően ez is valahol az élmezőnyben landol.
Ma reggel bekerült az autómba (Eels ki) és asszem most jön a rongyosra hallgatás…
Dalok háborúról és fegyverekről, szerelemről és utazásról, költőket megszégyenítő érzelemteli fordulatok...fülbemászó, karcos hangra írt melódiák olyan hangszerelésben, hogy muszáj 20-as hangerőn hallgatni. A tört ütemek folyamatosan a háttérben úsznak...néhol Mike Skinner (the Streets) és Jamie T jut eszembe, máskor Simon&Garfunkel...de lenyúlásról szó sincs. Ez ilyen zene. Arról nem is beszélve, hogy aki képes ilyen spektrumot kitölteni az előtt le a kalappal.
BBC - Radio 1
A srác zsenijét fényezi, hogy egy szál gitárral is megállná a helyét valamennyi nóta (alábbi videón sem történik sokkal több), pedig van itt minden a templomi orgona kivételével. Külön piros pont jár a fúvós szekció minden egyes megszólalásának és Kate Nash feltűnésének a "Better things"-ben.
Sajnos Münchennél tovább Ő sem jön...azért az Óriási rádióba (jobbra fent) kitettem. Élvezzétek!
Kapcsolódó linkek
http://www.myspace.com/getcapewearcapefly
