CAKE: B-sides & rarities
Semmi forradalmi nem történt, csak egy tizenvalahány éve létező zenekar az amerikai egyetemi rádiók kedvence a sacramentói székhelyű CAKE októberben piacra dobta legújabb lemezét az árulkodó című B-sides & rarities-t.
A megjelenés eredeti dátuma augusztus volt, de a határidőnaplóban még egy mindig divatos - kiadóváltás is szerepelt. Mindenesetre ez a malőr az artwork-ön nem érezteti hatását. A CAKE lemezekre mindig is jellemzőek voltak a magas színvonalú, vicces grafikai megoldások. Ezúttal azonban tovább merészkedtek és a "rarities" öt különböző illatú borítóval is kapható. Ez eddig mind szép, de vajon mit takar a külcsín? A lemezcím és a zenekar ismeretében nagy meglepetésre senki ne számítson.
Adva van egy bitang jó ritmusszekció, néha hajmeresztően dögös funkys húzással, feszes minimálgitárral, csörgődobdal, orgonával, és az évek során védjegyszerűvé vált mariachi-trombitával. De az azonosíthatóság nélkülözhetetlen alkotóeleme a frontember McRea "álomszerű" éneke. Valójában ez se nem ének, se nem álom, hanem egy - a két állapot között megrekedt - körszakállas rajzfilmfigura dalolászása.
Műfajilag meg, indie-rock, pop, funky, idézőjeles ska, country, Hip-Hop, csipetnyi szétcseszett jazz, és minden amire ráakadni a sufniban.
Szerencsére az új lemeznél is kipakolták a garázst, így jut mindenből bőven. A helyükben még odabiggyesztettem volna a címhez, hogy & Covers, ui. a tizenegy trekkből hét feldolgozás. Ebben a CAKE most is - mint mindig - magas pontszámokat szerez. Kellő iróniával formálja saját képére a klasszikusokat. Legyen az Sinatra örökzöld (Strangers in the Night), vagy Kenny Rogers által sikerre vitt country (Ruby, don't take your love to town). Utóbbi még így, új köntösben is tábortűz és Levi's reklám után kiált.
A Black Sabbath-féle War Pigs ugyan nem kapott nagy gellert, de mégiscsak egy szemtelen trombitaszólóval zárul, ami már önmagában garancia az ortodox rockerek megrökönyödésére. A feldolgozásokat tekintve a lemez legnagyobb dobása azonban vitán felül a Barry White-féle Never, never gonna give you up. Nem csupán mert mintaszerűen hozza a már taglalt esszenciát, a flegma éneket, a játékos basszust, és a sprőd gitárt, de sanzon formájában hátulról támad és az embernek csak a refrénnél esik le, itt bizony egy soul klasszikussal van dolga.
Időközben elhangzik a Muppettek által sikerre vitt "Mahna Mahna" is, ami inkább bónusztrekket érdemelt volna. De a jelenléte megbocsátható, mert teljesen nyilvánvaló, hogy csak egy kódolt üzenet a zenekar kesztyűbáb rokonainak.
Az idézgetések közé elpottyantottak négy saját szerzeményt is. Kettő instrumentális szösszenetet és kettő koncertfelvételt. Hát istenem, épp nem volt idő szöveget írni. De azért bizonyítják, hogy akad még puskapor egy önálló lemezre is, mert rég hallottam olyan laza, pofátlanul magabiztos grúvokat, mint a Conroy-ban, vagy a Thrills-ben.
A Short Skirt, Long Jacket-ről meg megmondják a frankót ők: VIDEO ITT
