Tudom a lemez már hivatalosan is kijött kb két hónapja. Szerintem már csak a "fedél nélkül", és az óriásiblog adós a maga kritikájával. Nincs mese, körmölni kell róla valamit. Pláne hogy a főszerk. volt olyan aranypofa, és ingyenpéldányt is biztosított…

Gyorsan a tiszteletkörök.  Stoner rock vagymi, Kyuss, Bla bla bla, Josh Homme, debütlemez („Queens of the stone age”-1998), kéklemez ("R"-2000), piroslemez („Songs for the deaf”-2002), siker, megasiker, évklippje („Go with the Flow”) évlemeze...  Nem eresztem bőlére, megírták már százan száz helyen. Aki nemtudja a sztorit magára vessen.
   Aztán jött a sokak által alulértékelt "Lullabies to paralyze", és a 2005-ös turnét megörökítő "Over the years and through the woods". Idén nyáron pedig vadiúj lemez. Az ötödik stúdiólemez. Már a második Nick Olivieri nélkül, tehát mind a zenekarnak mind a rajongónak volt ideje megemészteni az ördögfióka hiányát.  Sajnos vagy nem sajnos, az Era Vulgarison sem találunk igazán rosszfiús pillanatokat.  És úgy tűnik végleg le kell mondaniuk a "van egy koncertenfaszlengető, verekedős basszerosunk" titulusról is. Egyébként semmi ok a nyafogásra, mert a "Lullabies" is pöpec lemez volt. Talán ha tíz perccel hosszabb az ideálisnál, de addigra úgyis mindenki bealudt... Nomen est omen.
Ez az új meg pont ideális a maga negyvenvalahány percével. Ehhez jön  még a kontinensenként változó bonustrack.(Halló Rolló ezen miért nincs?). Mivel mp3-on tároltam "Era"-t, csak a minap volt szerencsém az eredeti sorrenhez. Nem mintha változtatna lényegen, de mégis. Hát nem tökéletes soundtrack egy képzeletbeli lakásavatóhoz ?  A nyitó "Turnin' on the screw" ideális aláfestés idegesítő bútortologatáshoz, hi-fi cucc belövéséhez. A végére még a fúrógép is előkerült a sarokbahajított doboz mélyéről. Szomszéd is tudja meg, hogy merre hányóra...  "Sick Sick Sick": már szalonspicc, táncoslábúaknak irány a parkett..  "I'm designer": a vécén eldobják az első "rókabőrt"..  "Into the Hollow": kisszobában "villanyleo", a bátrabbak tapizással is próbálkozhatnak...  Addig a "Misfit love"-ra hagyományőrző léggitárbajnokság, a konyhában ( szélesterpeszben működik)... "Batteri acid": Folytasd a gityózást, de húzd magadhoz a fotelt és tedd rá a veszkócsizmádat, tudod ahogy a nagyok a kontrolládára...   énekesnek válassz egy másik részeget. Mikrofonnak kizárólag 0.33-as sör jöhet szóba...  "Make it Wit Chu": mondjuk legyen első csók, vagy üvegezés, vagy mittudomén… stb stb. Tizedik trekkre („River in the road”)  még a zsaruk is befutnak.  A „Running Joke” pedig nem is lehet más mint egy igazi migrénes másnap.

A lemez rövidebb, tömörebb, és a beteg gitárok ellenére poposabb elődjénél. Eszembe jutnak még olyan címeres ökörségek is, hogy a lemez reagálás egy felgyorsult világra… pedig csak arról van szó, hogy ezek a kaliforniai faszagyerekek még egy joint idejére sem tudnak lemondani a playstationről. Na ez nekem az „Era Vulgaris”. Meg kurvajó. Eddig nálam az év rocklemeze vagymi.