A zene és a film ezerszálú összefonódása a hangosfilm megjelenésével már elkezdődött,ám a klipkorszakot indító 80-as években erősített be igazán. A szennyes videokorszak gyöngyszemeinek aláfestésébe lépten-nyomon aktuális slágerek vonódtak be. Ki ne emlékezne például a Flashdance-re,a Top Gun-ra ,vagy a  Rocky széria idevágó  botrányos edzés jeleneteire, ahol az olasz csődör röhejes, gyúrós vágásai  videoklip betétekkel, popzenei montázsokkal kerültek bemutatásra,és a dalok a filmektől leválasztva is komoly karriert futottak le.

A játékfilmbe iktatott zenés klip valós drámai kellékké nőtte ki magát,a 90-es évekre már nem csak a popcorn üzem alkalmazta, a soundtrack jelentősége komolyabb darabokban is hangsúlyos lett, a megfelelő helyen illeszkedő dalos aláfestés fontos összetevővé vált. Gagyi adrenalin fröccskölés, burkolt reklámfilm helyett a dramaturgia eszközeként alkalmazzák..

Mára már megvannak a zenés jelenetek filmes mesterei, mondjuk Q.Tarantino, Michael Mann vagy G.Richie filmjeiben kötelező elemmé erősödtek. P.T.Anderson Magnólia című darabja legutóbbi megtekintésekor újra ledobtam a láncot Aimme Mann dalára  komponált  jeleneten, így sebtében össze is szedtem néhány kedvencet azon zenés szöszenetekből ,melyek vagy az adott film elemi részeként funkcionálnak,vagy csak egyszerűen zseniálisan passzolnak a képbe, híven közvetítik a tárgyi film világát. A szelekciós elv lényege,hogy nem direkt a filmre szerzett dalokról van szó - mint a bevezetőben említett példáknál - , hanem önjáró szerzemények perfekcionista alkalmazásáról. Maradandó pillanatok, passzentos zenékkel:

Dal: Tears for Fears –Head over Heels

Film: Donnie Darko

Richard Kelly rejtjeles mesterműve csodás dalokat sűrít a történetbe, a Head over Heels-el bemutatott gimis körkép szerves része a történetnek, 2-3 percbe sűríti a középiskolás lét „veszedelmes” közegét és egyedülállóan kontúrozza az emberek különbözőségeit, és a nyüzsgő csoportban is magánnyal küzdők mindennapjait. Tökéletes jelenet.

Dal: Getto Boys-Still

Film: Office Space-Hivatali Patkányok

Mike Judge (Beavis and Butthead) rendezte a multik corporate rendszerének irodai mókuskerekében szolgálatot teljesítők kedvenc filmjét, a kapitalista céges hierarchia felépítését fricskázgató, elementáris szatírát, mely a földkerekség egyik legjobb vígjátéka is egyben. A Getto Boys gengszter rapjére a fénymásolót szétcsapó elbocsájtott programozók képe ikonikus beállítássá emelkedett a 90-es években, az estét a körtáncolással záró három kolléga történelmi zenei betétben rombolja a rendszert.

Dal: Bruce Springsteen-Missing

Film: The Crossing Guard- Menekülés az éjszakába

A gyermeke elvesztését feldolgozni képtelen, lezüllött ékszerboltos karakterét Sean Penn Nicholson-ra írta,és a Crossing Guard sötét hangulatát abszolút előirányzó nyitójelenethez illesztett Bruce Springsteen dal szimbiózisban él a filmmel. Zsigmond Vilmos kamerája imádja Nicholsont, a reggeli csúcsban kirajzó Freddy aurája lassított felvételben veszi birtokba az utcát, a cigaretta reklámnak is beillő képsorok rendkívüli stílus és ütemérzékről árulkodnak. A méltatlanul elfeledett film nagy kedvencem,ahogy az emlékezetes nyitójelenet is.

Dal: Pet Shop Boys-It's a Sin

Film: Bronson

Michael Peterson életét feldolgozó 2008-as filmet korunk egyik legnagyobb tehetségű rendezője,a dán Nicolas Winding Refn (Pusher,Valhala Rising) igazgatta, aki az épp nálunk is látható, Cannes-ban legjobb rendező díjat kitermelő  Drive! c. Ryan Gosling film direktora is.

A Charles Bronson becenévvel illetett Michael Peterson, a brit történelem legerőszakosabb börtönlakójaként elhíresült bizarr figura, aki annak ellenére,hogy gyilkosságot sohasem követett el, immár 40 éves büntetését tölti Angliában. Sokaknak hős és próféta, a büntetés végrehajtás szerint csak primitív előember, aki több száz esetben hagyta helyben őreit puszta kézzel, mely incidensek hatására a betörésként indult vádpont folyamatosan felszorzódott. Refn filmje kétségkívül nehéz anyag, színpadias, kísérletezős mozi, a Bronson-t alakító Tom Hardy (Inception,The Dark Knight Rises) elementáris alakításával, akinek komoly ugródeszkát jelentett a szerep.

A tárgyi jelenetben a diliházban begyógyszerezett főszereplőt láthatjuk, amint a kezeltek számára tartott diszkó esten próbál makacsul ellenállni a tonnaszámra beadagolt szedáló szereknek,gyötrelmesen küzd az elméjét rabságban tartó kemikáliák ellen.

Rendkívül erős,vicces, és egyben drámai jelenet, a film sajátos atmoszférájával.

Dal: Gipsy Kings-Hotel California

Film: The Big Lebowski-A nagy Lebowski

Coenék alapműve, annyit és annyi helyen éltettem már, hogy itt most felesleges. Jöjjön  Jesus Quintana gurítása a Hotel California latin verziójára, Töki, Donny és Walter Sobchak nagy ámulása kíséretében.

John Turturro felejthetetlen, fergeteges feltűnése emlékezetes epizód a méltán legendássá vált moziban.

Dal: Paul Simon -  Me and Julio Down by the Schoolyard

Film: The Royal Tennebaums

Wes Anderson filmje az egyik all-time kedvencem. Gene Hackman zseniális alakítása,a direktor sajátos univerzuma és egyedülálló humora csodásan lejön az unokái szeretetére ácsingózó, a gyerkőcöktől eltiltott Royal Tennenbaum gyermeknapos jelenetéből, ahol Paul Simon remekművére megy a hancúrozás a városban. A zseniális Gene Hackman filmezéstől való visszavonulását tényleg csak sajnálhatjuk.

Dal: Audioslave-Shadow for the Sun

Film: Collateral

A taxist túszul ejtő hidegvérű bérgyilkos és a rémült, átlagos sofőr külső Los Angelesben furikázik. Nyomukban a halál, a küldetés 5 célpont egy éjszaka Emlékezetes jelenetek sorát említhetnénk Michael Mann filmjéből kiragadva, ahol két elemeiben különböző ember vívja egymás elleni- és belső harcát a végsőkig. A megidézett jelenetben aztán előkerül a Shadow of the Sun c.dal, és a városba tévedt prérifarkas látványában elmerülő szereplők melankóliája mesterien lassítja be az őrült tempójú száguldást. Ez igazi magasiskola, Tom Cruise ellenére is :)  egyedülálló jelenet.

Dal: Night Ranger-Sister Chritsian / Rick Springfield-Jesse’s Girl /Nena-99 Luftballons

Film: Boogie Nights

Az egekből a mélységekbe zuhanó pornószínészekről szóló felejthetetlen sorsdráma legjobb jeleneteiben végig szól a zene,ám ezek közül is kiemelkedik amikor csúnyán drogfüggő,lecsúszott hőseink végső elkeseredésükben a helyi drogbárót, Rahad Jackson-t(Alfred Molina) kívánják átverni , mégpedig a teljesen becsavarodott maffiózó otthonában, ahol ő éppen kedvenc válogatását hallgatja, durván bepipázva. A Boogie Nights vitathatatlan alapfilm,- ahogy P.T. Anderson minden filmje - ,de a lenti epizód így is kivételes eset. Őrület,félelem,feszültség,humor és líra íly módon száz évente keveredik egy jeleneten belül, kegyelmi állapotban született, őstehetségű alkotó tollából származó anyag, a zseniálisan passzoló 80-as évek slágerparádéjára ütemezve. Minden elem a helyén van,az alsógatyában grasszáló, orosz rulettező,kedvenc zenéiről hadováló ,teljesen bekokózott drogkirály,a háttérben petárdázó kínai fiúcska és a golyószóróval vonulgató testőr,a valószínűtlen buli hangulat, Dirk, Todd és Reed feszengése a díványon,Mark Wahlberg múltba merengése...stb.

Vihar előtti csend soha nem volt tapinthatóbb a filmvásznon.

És közben szól a zene....

Nyilván még ezer másikat is felidézhetnék,egy blogot meg lehetne tölteni velük, valószínűleg még elő fog kerülni ez a téma.

Korábban ugyan nem került komolyabb taglalásra csak komment szinten Marge írása kapcsán, de akkor sem lehet szó nélkül elmenni az utóbbi idők egyik legnagyszerűbb kosztümös sorozata a Downton Abbey mellett.

Fordulatos, izgalmas, lebilincselő, látványos...blablabla

Vasárnap indul az ITV gyártású 2. évad, azért is szólunk, hogy legyen idő felzárkózni.

Korábban ugyan nem került komolyabb taglalásra csak komment szinten Marge írása kapcsán, de akkor sem lehet szó nélkül elmenni az utóbbi idők egyik legnagyszerűbb kosztümös sorozata a Downton Abbey mellett.

Fordulatos, izgalmas, lebilincselő, látványos...blablabla

Vasárnap indul az ITV gyártású 2. évad, azért is szólunk, hogy legyen idő felzárkózni.

Valamikor a 90-es években lettem nagy King rajongó, mint sokan mások. A Cujo után gyors egymásutánban faltam a könyveit, magyarul és angolul egyaránt. Talán ez volt a baj, mert ahogy a régi írásai elfogytak, az újak egyre kevésbé tetszettek, és úgy tíz éve teljesen leszoktam róla, legfeljebb a nagy kedvenceket vettem elő néha. Részemről ki is maradt jó pár regénye a közelmúltból.

A búra alatt csak azért kapott esélyt, mert egyrészt a remény hal meg utoljára, másrészt olyan hosszú, hogy ideális kísérőnek éreztem nyaraláshoz. (Ja, a kiadó szerint a búra nem elírás, szándékosan használták a kiejtett alakot. Ha ez igaz lenne, gratulálnék az Európa Kiadó kis forradalmához. Sajnos azonban a regény egy jelenete világossá teszi, hogy itt bizony alapos elszabás történt, csak ezt ciki bevallani. Ha már itt tartunk, azt sem értem, hogy az amúgy igényes borítókkal kiálló kiadó miért nem tudja ezt megtenni a King könyveknél is.) A búra alatt végül nem várta meg a nyaralást, mert egyik este belekukkantottam, aztán a kezemhez ragadt és le sem tudtam tenni az 1536. oldal végéig. Végre, ismét egy nagyon jó Stephen King regény.

Egy szép őszi napon váratlanul egy láthatatlan, de áthatolhatatlan bura zárja el Chester’s Mill városkát a külvilágtól. Innentől kezdve senki se ki, se be. Képzeljük el, mi történik, amikor néhány száz állampolgárt összezárunk, ki tudja meddig. Képzeljük el Zimbardo börtönkísérletét, csak nagyban, és olyan helyzetben, ahol a külvilág legfeljebb szemlélhet, de közbe nem avatkozhat. A stanfordi kísérletben a második napon lázadás tört ki, hat nap múlva le kellett állítani az egészet. King városkájában kicsit tovább tart az izoláció, és ahogy bizonyossá válik, hogy semmivel sem lehet áttörni a láthatatlan falat, egyre bátrabbak lesznek bent a gonosz erők. A történetről nehéz lenne spoiler nélkül többet írni. Elég annyi, hogy gyorsan pergő, nagyon izgalmas. Jó érzésű polgárok, szemben a politikussal és hordájával. Az egész persze nem ilyen sablonos, akkor nem Kingről lenne szó. Ő az emlékezetes, élethű szereplők megalkotásának mestere és ebben a könyvben végre újra magára talált.

A karakterek olyan jók, mint a régi nagy King regényekben. Élnek, lélegeznek, tényleg ott vannak, minden lehetséges oldalról ábrázolva.

Két pólus köré sorakozik fel a város. Az egyik a főgonosz, megalomániás politikus, Nagy Jim Rennie, minden erkölcsi érzék híján. Alakja egyszer már megvolt a Holtsávban, csak amire ott Greg Stillsonnak nem maradt ideje, azt itt a maga kis szemétdombján Nagy Jim most véghezviszi. A másik Dale Barbara iraki veterán, aki véletlenül került a városba, és a sors arra kényszeríti, hogy a háborúban megtalált humanitását a jók szolgálatába állítsa. Említést érdemel még Ifi, Nagy Jim pszichopata fia, és hasonló kvalitású barátai, akikből az új rendőrség tagjai kerülnek ki, illetve a horrorisztikus drogdíler, Phil. A jók között van egy egyetemi professzor, a helyi boltos, egy rendőr, egy orvos.

A regényben a nőalakok hangsúlyosabbak, a balhét egyértelműen ők viszik el. A búra alatt a nők regénye, akik minden gyarlóságuk ellenére messze a férfiak felett állnak lelkierőben, jóságban, sokszor észben is. (A gonoszok közé is kerül egy lány, hogy ne legyen olyan átlátszó a dolog, de alakja gyenge és szimpla, mintha Kingnek nehezére esett volna életet lehelni belé.) Chester’s Mill női vezetője Julia Shumway, a helyi lap tulajdonosa. Rendületlenül, néha már idegesítően demokrácia párti, és bár a szeme láttára hullik darabokra az amerikai álom, nem adja fel. A lelkésznő, Piper Libbey, akinek kételkedő, mégis igazabb és mélyről fakadó hite/hitetlensége mellett lelepleződik Nagy Jim dogmatikus és hazug kereszténysége. Rosie, a melegszívű kocsmáros, a helyi nővérek, rendőrnők, stb… Úgy tűnik, nők nélkül ez a város néhány nap alatt kőkorszaki szintre süllyedne, annál is inkább, mert a jók vezére, Barbie nagyrész börtönben csücsül, amikor igazán szükség lenne rá. King a maga eszközeivel ebben a regényben a nőknek udvarol, nagy sikerrel. Minden korosztály megkapja a maga bókját, az öregedő Rosie-tól a hacker kislányig. (Sammy Bushy, a drogos leányanya megformálása zseniális.)

A végkifejlet gyermekien egyszerű, emiatt kicsit összecsapott hatása van. Persze 1500 oldal száguldás után meg kell állni valahogy, ha ez nem is könnyű. Utólag belegondolva, egyik kedvenc King regényemet sem a lezárásért kedvelem. Néhány esetében nem is jut eszembe pontosan, mi lett a vége.

Összességében nagyon tetszett A búra alatt. Az őrület és káosz kifejlődének plasztikus ábrázolását kapjuk, nem is annyira a cselekménynek, mint inkább a rengeteg szereplő változatos szemszögének köszönhetően, az erőszak mértéktartó megjelenítésével. King minden szájbarágós didaktika nélkül mutatja be, hogy a demokrácia ingatag kártyavár, és a civilizáció csupán vékony máz az emberiségen.

Európa, 2011, Szántó Judit

Valamikor a 90-es években lettem nagy King rajongó, mint sokan mások. A Cujo után gyors egymásutánban faltam a könyveit, magyarul és angolul egyaránt. Talán ez volt a baj, mert ahogy a régi írásai elfogytak, az újak egyre kevésbé tetszettek, és úgy tíz éve teljesen leszoktam róla, legfeljebb a nagy kedvenceket vettem elő néha. Részemről ki is maradt jó pár regénye a közelmúltból.

A búra alatt csak azért kapott esélyt, mert egyrészt a remény hal meg utoljára, másrészt olyan hosszú, hogy ideális kísérőnek éreztem nyaraláshoz. (Ja, a kiadó szerint a búra nem elírás, szándékosan használták a kiejtett alakot. Ha ez igaz lenne, gratulálnék az Európa Kiadó kis forradalmához. Sajnos azonban a regény egy jelenete világossá teszi, hogy itt bizony alapos elszabás történt, csak ezt ciki bevallani. Ha már itt tartunk, azt sem értem, hogy az amúgy igényes borítókkal kiálló kiadó miért nem tudja ezt megtenni a King könyveknél is.) A búra alatt végül nem várta meg a nyaralást, mert egyik este belekukkantottam, aztán a kezemhez ragadt és le sem tudtam tenni az 1536. oldal végéig. Végre, ismét egy nagyon jó Stephen King regény.

Egy szép őszi napon váratlanul egy láthatatlan, de áthatolhatatlan bura zárja el Chester’s Mill városkát a külvilágtól. Innentől kezdve senki se ki, se be. Képzeljük el, mi történik, amikor néhány száz állampolgárt összezárunk, ki tudja meddig. Képzeljük el Zimbardo börtönkísérletét, csak nagyban, és olyan helyzetben, ahol a külvilág legfeljebb szemlélhet, de közbe nem avatkozhat. A stanfordi kísérletben a második napon lázadás tört ki, hat nap múlva le kellett állítani az egészet. King városkájában kicsit tovább tart az izoláció, és ahogy bizonyossá válik, hogy semmivel sem lehet áttörni a láthatatlan falat, egyre bátrabbak lesznek bent a gonosz erők. A történetről nehéz lenne spoiler nélkül többet írni. Elég annyi, hogy gyorsan pergő, nagyon izgalmas. Jó érzésű polgárok, szemben a politikussal és hordájával. Az egész persze nem ilyen sablonos, akkor nem Kingről lenne szó. Ő az emlékezetes, élethű szereplők megalkotásának mestere és ebben a könyvben végre újra magára talált.

A karakterek olyan jók, mint a régi nagy King regényekben. Élnek, lélegeznek, tényleg ott vannak, minden lehetséges oldalról ábrázolva.

Két pólus köré sorakozik fel a város. Az egyik a főgonosz, megalomániás politikus, Nagy Jim Rennie, minden erkölcsi érzék híján. Alakja egyszer már megvolt a Holtsávban, csak amire ott Greg Stillsonnak nem maradt ideje, azt itt a maga kis szemétdombján Nagy Jim most véghezviszi. A másik Dale Barbara iraki veterán, aki véletlenül került a városba, és a sors arra kényszeríti, hogy a háborúban megtalált humanitását a jók szolgálatába állítsa. Említést érdemel még Ifi, Nagy Jim pszichopata fia, és hasonló kvalitású barátai, akikből az új rendőrség tagjai kerülnek ki, illetve a horrorisztikus drogdíler, Phil. A jók között van egy egyetemi professzor, a helyi boltos, egy rendőr, egy orvos.

A regényben a nőalakok hangsúlyosabbak, a balhét egyértelműen ők viszik el. A búra alatt a nők regénye, akik minden gyarlóságuk ellenére messze a férfiak felett állnak lelkierőben, jóságban, sokszor észben is. (A gonoszok közé is kerül egy lány, hogy ne legyen olyan átlátszó a dolog, de alakja gyenge és szimpla, mintha Kingnek nehezére esett volna életet lehelni belé.) Chester’s Mill női vezetője Julia Shumway, a helyi lap tulajdonosa. Rendületlenül, néha már idegesítően demokrácia párti, és bár a szeme láttára hullik darabokra az amerikai álom, nem adja fel. A lelkésznő, Piper Libbey, akinek kételkedő, mégis igazabb és mélyről fakadó hite/hitetlensége mellett lelepleződik Nagy Jim dogmatikus és hazug kereszténysége. Rosie, a melegszívű kocsmáros, a helyi nővérek, rendőrnők, stb… Úgy tűnik, nők nélkül ez a város néhány nap alatt kőkorszaki szintre süllyedne, annál is inkább, mert a jók vezére, Barbie nagyrész börtönben csücsül, amikor igazán szükség lenne rá. King a maga eszközeivel ebben a regényben a nőknek udvarol, nagy sikerrel. Minden korosztály megkapja a maga bókját, az öregedő Rosie-tól a hacker kislányig. (Sammy Bushy, a drogos leányanya megformálása zseniális.)

A végkifejlet gyermekien egyszerű, emiatt kicsit összecsapott hatása van. Persze 1500 oldal száguldás után meg kell állni valahogy, ha ez nem is könnyű. Utólag belegondolva, egyik kedvenc King regényemet sem a lezárásért kedvelem. Néhány esetében nem is jut eszembe pontosan, mi lett a vége.

Összességében nagyon tetszett A búra alatt. Az őrület és káosz kifejlődének plasztikus ábrázolását kapjuk, nem is annyira a cselekménynek, mint inkább a rengeteg szereplő változatos szemszögének köszönhetően, az erőszak mértéktartó megjelenítésével. King minden szájbarágós didaktika nélkül mutatja be, hogy a demokrácia ingatag kártyavár, és a civilizáció csupán vékony máz az emberiségen.

Európa, 2011, Szántó Judit

Az elsőbálos Derek Cianfrance filmjéből két dologról kellőképpen megbizonyosodhatunk: a szerelem bizony elmúlik, Ryan Gosling pedig briliáns színész.

A csekély költségvetésből (1 millió USD) készült dráma a tavalyi év egyik legjobb filmje, és immáron itthon is látható, az art mozik műsorán.

A történet két hétköznapi fiatal, Dean ( Ryan Gosling) és Cindy (Michelle Wiliams) szerelmének és házasságának kellemes és nyomorúságos napjairól mesél,olyan ellenállhatatlanul hétköznapi és átélhető módon,melyet amerikai -sőt,bármilyen más - filmben is ritkán látni.

Hányszor kértük már számon egy forgatókönyvön a művies párbeszédeket,a fiktív karakterek valóságosnak álcázását,az erőltetett humort, és a hamis csillogást.

Na, ezeknek a kártékony filmes kellékeknek int be a Blue Valentine, hőseink úgy beszélnek és tesznek,ahogy a mindennapok problémáival küzdő emberek, nincsenek a jólétbe belerokkanó lelkek és a tágas kertes házakban boldogság után siránkozó, nyűgös párocskák. A nagybetűs ÉLET van,abból is a „frankhiteles” változat.

Dean, a korábban sármos, mára megkopott szobafestő, és Cindy, a széthajszolt kórházi nővér a való világban él, reggel futólépésben gyereket etet, smink nélkül, kócosan rohan a munkába, 30as éveik végére egymást elnyűve, rutinszerűen, különösebb csúcspontok nélkül élik életüket.

Egyszerű, szerethető emberek, akik  dolgoznak a pénzért és gyereket nevelnek, meg persze szeretik is egymást,..legalább is egy ideig. Ismeretes , hogy a szerelem hőfoka és az idő múlása grafikonon ábrázolva milyen görbét mutathat, meg az is, hogy a szeretetté, megszokássá enyhülő érzelmek megfelelő pszichét és toleranciát kívánnak meg az embertől,nos ez hőseink esetében sincs másképpen. Cindy és Dean egy Valentin-napi hosszú hétvégén próbálják rendbe tenni kisiklott kapcsolatukat, a film aurájából sejthető sikerességgel.

A mozi első 30 perce hibátlan, mesteri vágásokkal követhetjük nyomon a boldog múlt, és a keserves jelen történéseit,remekül lekövethető, hogyan válik a vicces Dean kopaszodó családapává, akinek ambíciók nélküli, sörözős élete a halálba idegesíti a korábban még gyakran mosolygó, a kihűlt kapcsolatba beleszürkült Cindy-t.

Cianfrance a forgatás alkalmával összeköltöztette szereplőit, Ryan Gosling és Michelle Williams együtt éltek a forgatás alatt, az élethelyzetek eredetiségét nagyban kontúrozza rengeteg improvizálás, és a mennyiségi helyzetszerű dialógus.

A színészek káprázatosak, Gosling egyedülálló, és az is egyértelmű,hogy Michelle Williams a tehetséges, fiatal hollywood-i színésznők fájdalmasan kisszámú mezőnyének élére állt ezen alakításával. Egyszerűen jó őket nézni.

Alakításaik miatt szemet hunyhatunk a középtájon kissé megülő történetvezetés felett,főleg hogy a drámaiság éle sem szenved csorbát az itt-ott elforduló üresjáratoktól.

Minden percben feltűnik egy-egy ismerős életelem,a film megszólít,sőt kötekedik,a nézőket szinte provokálja a saját életük felhánytorgatása.

A Blue Valentine befogadásához erős lélek és kellő nyitottság is szükségeltetik,Cianfrance alkotása nagyon szép,ám nagyon szomorú film,mely rendesen megfacsargatja a gyanútlanul közelítő bensőjét.

Bárhogy is, nem győzöm hangsúlyozni: KÉT ILYEN ALAKÍTÁST EGY FILMBEN ritkán látni, egyszerűen kihagyhatatlan mozi..

Hazai bemutató: 2011 aug.18.

Penny and the Quaters "You and Me ",a csodás betétdal hivatalos klippje:

A filmben és az ajánlóban is dalra fakadó Ryan Gosling zenekarát,a gyerekkórussal felálló Dead Man’s Bones-t is érdemes behatóbban megismerni.

Bazi jó,szellemjárta muzsika!: