Ennél jobban nem is indulhat az év!  A The Go! Team visszatért,  és a brighton-i szextett cseppet sem vesztett varázsából.

Az elsöprő vehemenciájú kompánia világát leginkább a stílushatárok semmibevétele jellemzi, harsogó zenéjük  indie-rock, old school  hip-hop, garázspop, „felvonulós rézfúvós” és big band  influenciákon alapul, és összességében az  egyetlen célja az örömszerzés.

A 2004-es elsöprő erejű Thunder Strike Lightning után a 2007-es Proof of Youth-al sem verték le  a debütáláskor magasra pakolt  lécet és örömmel jelentem,hogy a napokban megjelenő Rolling Blackouts sem lóg ki a sorból.

Ninja kisasszony ismét önfeledt show-t prezentál , gyermekdalos dallamvilágú témáit gyakran a 90-es évek elején imádott Neneh Cherry stílusában tolmácsolja, miközben öt tagú kísérete olyan elemi erővel fűti fel a tánctermet, ahogy azt gitárral, dobbal,nádi hegedűvel felszerelkezve kevesen képesek manapság.

A kicsattanó táncdalokon túl (T.O.R.N.A.D.O.,Apollo Throwdown,Buy Nothing a Day) felbukkan egy-két elmélázós ,instrumentális szösszenet is (Super Triangle,Yosemite Theme) egyértelműen izzadságtörölgetés céljából. Ezek a fejezetek is abszolút helyén vannak, ötletes átvezetések ,igazából nem törik meg a lemez egységes színvonalát. Remek szerzemény még  a Voice Yr Choice, ahol a direktebb hip-hop beütés üti meg fülünket, a sarkainál legömbölyített, bájosan csacsogós dallamú Secretary Song, valamint a sötétebb tónusú Rolling Blackouts is.

Az album nem hosszú, csupán 39 perc, ám a nyugalomra fogékonyabb szervekkel rendelkezőknek így is tömény dózis lehet, a műsor kisebb megszakítása ez esetekben javasolt.

A The Go! Team azt a tánczenei vonalat képviseli ami nagyon hiányzik  mi környékünkről, ösztönös, naív, kopácsolós örömzene nagy zenekarra hangszerelve.

Gondoljunk csak bele, hogy mit adhat ez a zenekar élőben. Talán a Faithless és a The Hives gyorshívós feltárcsázása közben ez is eszébe jut a hazai fesztiválszervezőknek.

Igény „vóna” rá.