Pont én voltam az aki ezeken az oldalakon tömjéneztem néhány héttel ezelőtt a telet, most meg állítom a lovasszobrot a tavasznak. Itt van bizony és nem is olyan rossz ez az évszak sem.
Kint ugyan épp szakad az eső, de ennek már az illata sem olyan, mint januári testvérének. Sőt! Közben még a nap is sütött, melynek ékes bizonyítéka az alábbi friss, mobilfotó.

A hóból mára már nyomokban sincs semmi, jöhetnek hát a fehér helyett a zöld árnyalatai, csicseregjenek a madarak, kattogjanak a kerékpárküllők, zúgjon fel a világ összes fűnyírója. Mert ugye mit lehet csinálni ha végre úgy süt ki a nap, hogy már nem kell a hótaposó, elég a vékonyabb dzseki és hála szülőnek és gyereknek egyaránt, visszakerül a szekrénybe a szuper-vastag overál.
Vegyük sorra mi mit is fogunk az elkövetkezendő napokban:
Pogi paradicsom, retek, paprika magokat gyökereztet, majd az első levélbontás után palántaként már földbeültetve növesztgeti tovább a végső kiültetésig.
Mindeközben a szerény méretű konyhakert felásása, marhatrágyázása, a palánták várakozásának megfelelő elkészítése.
Levágjuk a télen elszáradt díszfüveket, rózsákat megmetszük, majd jöhet a gyep ápolása. Kétszeri keresztirányú fűszellőztetés és az indokolt helyeken a moha kézzel történő eltüntetését követően, trágyázás ill. friss fűmagok elszórása.
Mivel a tavaly 5 éves cseresznyefánk már virágokban gazdagnak volt mondható talán idén már az is hoz gyümölcsöt, így annak ápolására is komoly hangsúlyt fektetünk. Értsd: gyümölcsfák lemosó permetezése, körbeásása és szintén marhatrágyázása.
Szakkönyvek és webes felületek tanulmányozása -büszke userei vagyunk valamennyi mértékadó kiskert tulajaldonosi fórumnak -, idén mit hogyan csináljunk...
Ha pedig nem a kertet bújjuk akkor előrángatjuk ősszel elvermelt kerékpárjainkat és nyeregbe fel, vagy csak simán tavaszi túra valamely közeli lankán.
De mondok még jobbat: el fogunk járni horgászni!
És Te? Mi csinálsz ha itt a tavasz?

A nyíltan díjakra ácsingózó legújabb eresztés (Up In The Air- Egek ura) egy szemfüles húzással a gazdasági válságot használja tapétának, a középpontban pedig egy járulékos elem, a kirúgásra specializálódott szaktekintély (George Clooney) áll. A fél életét levegőben töltő tisztes őszes halánték viszont otthonteremtés helyett repült kilométerek és skalpok gyűjtésben jeleskedik. És lám, a szingli léttel együtt máris minimum duplán „áptudét” a mozi.
Lehet kételkedni benne, de az egyik legkellemesebb "Sziget" koncertélményem Jovanotti 2006-os fellépése volt. Nem mintha előtte nem rajongtam volna az egyetlen valamire való olasz popzenészért (kövezzenek meg az Eros rajongók azonnal), de talán a vegytiszta stúdiókeveréstől nagyszerűen elemelkedett latinos lendület, talán a hórihorgas (1,93), barátságos fazon akkor és ott simán 10/10-re vizsgázott.

