Pont én voltam az aki ezeken az oldalakon tömjéneztem néhány héttel ezelőtt a telet, most meg állítom a lovasszobrot a tavasznak. Itt van bizony és nem is olyan rossz ez az évszak sem.

Kint ugyan épp szakad az eső, de ennek már az illata sem olyan, mint januári testvérének. Sőt! Közben még a nap is sütött, melynek ékes bizonyítéka az alábbi friss, mobilfotó.

A hóból mára már nyomokban sincs semmi, jöhetnek hát a fehér helyett a zöld árnyalatai, csicseregjenek a madarak, kattogjanak a kerékpárküllők, zúgjon fel a világ összes fűnyírója. Mert ugye mit lehet csinálni ha végre úgy süt ki a nap, hogy már nem kell a hótaposó, elég a vékonyabb dzseki és hála szülőnek és gyereknek egyaránt, visszakerül a szekrénybe a szuper-vastag overál.

Vegyük sorra mi mit is fogunk az elkövetkezendő napokban:

Pogi paradicsom, retek, paprika magokat gyökereztet, majd az első levélbontás után palántaként már földbeültetve növesztgeti tovább a végső kiültetésig.

Mindeközben a szerény méretű konyhakert felásása, marhatrágyázása, a palánták várakozásának megfelelő elkészítése.

Levágjuk a télen elszáradt díszfüveket, rózsákat megmetszük, majd jöhet a gyep ápolása. Kétszeri keresztirányú fűszellőztetés és az indokolt helyeken a moha kézzel történő eltüntetését követően, trágyázás ill. friss fűmagok elszórása.
Mivel a tavaly 5 éves cseresznyefánk már virágokban gazdagnak volt mondható talán idén már az  is hoz gyümölcsöt, így annak ápolására is komoly hangsúlyt fektetünk. Értsd: gyümölcsfák lemosó permetezése, körbeásása és szintén marhatrágyázása.

Szakkönyvek és webes felületek tanulmányozása -büszke userei vagyunk valamennyi mértékadó kiskert tulajaldonosi fórumnak -, idén mit hogyan csináljunk...

Ha pedig nem a kertet bújjuk akkor előrángatjuk ősszel elvermelt kerékpárjainkat és nyeregbe fel, vagy csak simán tavaszi túra valamely közeli lankán.

De mondok még jobbat: el fogunk járni horgászni!

És Te? Mi csinálsz ha itt a tavasz?

Amíg az „öreg” Reitman szellemeket hajkurászott, többszörösen bohócot – mit bohócot, ovóbácsit,  meg várandós férfit! - csinált a későbbi  kormányzóból, addig a gyerek öntudatos harmincasként megpróbál a földön járni és nettó szórakoztatás helyett górcső alá venni a reklámipart vagy az indie-rockon cseperedő y generációt. Ráadásul mindezt vitán felüli tehetséggel, hiszen egyik kultabb mint a másik (A Thank You For Smoking az egyik…)

A nyíltan díjakra ácsingózó legújabb eresztés (Up In The Air- Egek ura) egy szemfüles húzással a gazdasági válságot használja tapétának, a középpontban pedig egy járulékos elem, a kirúgásra specializálódott szaktekintély (George Clooney) áll. A fél életét levegőben töltő tisztes őszes halánték viszont otthonteremtés helyett repült kilométerek és skalpok gyűjtésben jeleskedik. És lám, a szingli léttel együtt máris minimum duplán „áptudét” a mozi.

Ráadásul a kiállítás is maga a tökély, mert az uniformisban (konzervatív öltöny, ill. kosztüm) flangáló elszigetelt bizniszklasszhoz kellően rideg és minimalista hátteret szolgáltatnak az irodaépületek, a bútorozatlan hotelszobák, de különösen a hőst szintetizáló, kvázi üresen kongó tranzit. Jöhet a dráma. Jön is, persze csak módjával. Szívügyek, néhány apróbb munkahelyi kalamajka, az egészet átlengő szatirikus felhanggal és a légcsavar visszafogott zajával.

Jason Reitman filmje bármilyen kifinomultan is közelít egy belterjes közegből az átlagember felé, végül mégiscsak rutinból maszkírozza szociálisan érzékenynek azt, ami talán nem is az. Az Up In The Air valódi drámának túl légies, légiesnek túl drámai. Ha jobban megnézem ez a Boeing nem is kondenzcsíkot, hanem mézesmadzagot (najó legyen medvecukor, az olyan keserédes) húz maga után. Ilyen mutatókkal pedig az a fránya szobor is összejöhet.

2009 végén került a hazai boltokba Kaththea Azzura Rowland PLACEBO-Sebzetten és összetörve című könyve, mely Brian Molko énekessel készült riportokon keresztül hivatott bemutatni a brit PLACEBO zenekar világát és ezentúl tüzetesen elemzi B.Molko biográfiáját.

Molko kitűnő zenész és igazán izgalmas figura, így a könyv akár jó is lehetne, de egyáltalán nem az. Sőt!  Borzasztóan silány és sekélyes fércmű, minden oldaláról sugárzik a gagyi újságírói törtetés, lapjairól messze bűzlik a förtelmes bulvárszag. A kiadó mély és érzelmes regényként reklámozza, miszerint  Brian Molko egy interjúsorozatban nyílik meg a riporternőnek, ám az egész kamu…..Durva átverés. Kérem vissza a pénzem!!!

A szerző  Molko különböző interjúit idézgeti és légből kapott konzekvenciákat von le a kiragadott részletekből, esküszöm rosszabb mint egy Mónika-show. Feltételez, sejtet, beleképzel…„Nem tudok konkrétan állást foglalni abban, hogy Briannek rossz gyerekkora volt vagy sem, de anyagilag nézve nem volt az. ” Jó, mi?

A skót-amerikai felmenőktől származó Molko kalandos gyermekkora igazi csemege az alkotónak, de hamar rátér a lényegre, Brian első szexuális élményeire, az írónő tippelget és önjelölt pszichológusként körbemagyarázza a deviáns kilengéseket, az énekes biszexualitásának eredettörténetét. Erről így ír :„Két év telt el az első homoszexuális élményéig. A pletykák szerint első barátja egy fiatal francia fiú volt, de semmi biztosat nem lehet tudni.” Juj!

Természetesen kitér arra is, hogy az androgün kozmopolita sztár már fiatalon tehetséges zenész és színészpalánta volt, és kalandos életútja akár izgalmas olvasmány is lehetne, főleg ha a kedves írónő nem fűzné hozzá bődületes baromságait. A könyv tartalmaz néhány szórakoztató sztorit a zenekarról is, szó esik Stefanról, Steve-ről és az összes régi és új tagról, de a Placebo zenéjéről és lemezeiről semmi olyat nem tudunk meg, amit egy ilyen műtől elvárhatnánk. Aki követi a Placebo munkásságát, annak egy csomó interjúrészlet ismerős lehet, nincs új aspektus, nincsenek műhelytitkok, csak Bravo magazinos picsogás.

Pedig érdekelt volna egy csomó dolog a zenekarral kapcsolatban, ám a dalszerzés, a  lemezek és a turnék helyett a szerző felszínes témákon lovagol, idegesítő, kávéházi fecsegést rendez. Érdekesség talán az lehet, hogy a hazai kiadást magyaros részletekkel is fűszerezték, hazai koncertek set list-jei …stb                                     

A „nagy vihart kavart”műként beharangozott Placebo könyv ideális olvasmány lehet egy problémásabb,hosszabbra nyúlt talpas fajanszon történő gubbasztás alkalmával, ám valós értékekre, komoly élményanyagra ne nagyon számítsunk. Ja és a vihar: Molko is elolvasta (nem lehetett könnyű) és komoly pofonokat helyezett kilátásba Ms. Rowland sérelmére, akit ez cseppet sem lombozott le, de inkább le sem írom mit gondol ő erről…

Egy dologban egyetértünk a szerzővel: Molko egy intelligens, szabad, bátor személyiség, tehetséges dalszerző és kitűnő előadó. Szeretjük őt! Ezért nem értem (persze értem), hogy ilyen méltatlan tákolmánnyal, hogy a rákban akar tisztelegni(nem akar, hazudik) a szerzőnő könyve tárgyának.

Tartsátok távol magatokat a könyvtől, de ha valakit nagyon érdekel, az én példányom ingyen elvihető!!

Hello,
My name is Lorenzo
aka
Jovanotti
I funk like James Brown
Sing Like Pavarotti

Lehet kételkedni benne, de az egyik legkellemesebb "Sziget" koncertélményem Jovanotti 2006-os fellépése volt. Nem mintha előtte nem rajongtam volna az egyetlen valamire való olasz popzenészért (kövezzenek meg az Eros rajongók azonnal), de talán a vegytiszta stúdiókeveréstől nagyszerűen elemelkedett latinos lendület, talán a hórihorgas (1,93), barátságos fazon akkor és ott simán 10/10-re vizsgázott.
Nos a sorrendben 20. albumról pontosan ugyan ez mondható el. Jovanotti lassande biztosan beérett, mint a kiváló olasz bor. Már nem "csak" nagyszerű zeneszerző és producer, kiváló muzsikus és rapper, szívhez szóló trubadúr és mókás bohóc, hanem amolyan "sokminden"egyben. Lorenzo intézmény lett, az olasz Bruce Springsteen, aki mindenkit szeret és persze Őt is imádja mindenki, a csizma szárától a sarkáig.

Mondom no, itt a 20. lemez, egyenesen a New Yorkból. Ráadásul dupla. "Kiderült" ugyanis, hogy Jovanottinak nem csak Európában, hanem az Egyesült Államokban is létezik rajongótábora, így aztán elment, hogy megmutassa magát az ottani övéinek s bár  a new york-i olasz közösséggel a Madison Square Gardent is meg lehetett volna tölteni - sőt arra is nagyobb pénzben mernék fogadni, hogy annak is lett volna olyan kiváló hangulata - nem így lett. Lorenzo Cerubini néhány száz fős klubbokban mérette meg magát, s rögzített 11-et a legkiválóbb dalokból. 

Ne legyen vita tehát, a Madison Square is ment volna, semmit kétség...CSAKHOGY! Ennek a vidám 44 éves férfiúnak -háta mögött kiváló jazz muzsikusaival (Soleluna NY Lab)- pont az a varázsa, amit egy nagy stadion soha nem tud visszaadni. Az érintés közelsége, a kép, hogy az immáron ikonikus popsztár is megközelíthető.

Így aztán az 1. cd olyan koncertek dinamikus lenyomata, ahol régi dalok vadonatúj kiszerelést kaptak, aktív rajongói közreműködéssel. Lendületes jazz jam session-el tarkított bolondozások, törzsi rítusokat igéző harcias menetelések egytől egyig. (Én ilyen ámokfutásszerű Penso Positivo-t és Safari-t még soha nem hallottam, pedig egyik alapmű sem egy helyben topogás)
A felvételeket hallgatva az az érzése támad az embernek, mintha Jova portfolióját tartaná az ember a kezében 88-tól napjainkig. "Nézzétek meg! Ezt tudom élőben, ilyen ha "kicsiben nyomom", nem csalás nem ámítás. Lehet szájat tátani."

az olaszok angol akcentusa extra 10 pont

A második album szintén New York szüleménye, amolyan alkotói melléktermék. Ilyen az amikor a filmzene gyártás közben/mellett/után jut idő mókázásra. A Bee Gees Staying Alive-ja, Louis Prima Buona Sera Signorina ja "fültől-fülig-mosolyt" fakaszt az arcokra, hogy a táncos lábakról ne is beszéljek.

Tessék belehallgatni! Mondjuk itt

Where the wild things are- Ahol a vadak járnak

r: Spike Jonze

Maurice Sednak hazai berkekben nemzeti kincsként dédelgetett fabuláját jobb kezekben nem is tudhattuk volna, ez a projekt egy olyan elborult elmét kívánt mint Jonze.

A vacsoraasztaltól megpattanó főshős, a kis Max (Max Records), egy igazi vadóc, eleven, kissé magányos kölyök, mint minden gyermek az ő korában. Bár már nem igazán emlékszünk rá, milyen is pöcsiből tökivé válni, bizony a kisgyermek/nagygyermek  határvonalon billegni nagyon egyedi állapot, az a kor mikor úgy érezzük senki nem szeret, és senki nem ért meg.

Na ezt a torokszorító érzést kapja telibe a derék Spike, ahogy tette azt az alapanyag alkotója is annak idején.

Max világgá menetele közben egy kis szigetre téved (hajózik), ahol különböző állati eredetű szörnyikék társaságában végre szabadon kitombolhatja magát, miközben - a Micimackó világához hasonlatosan-  7-8 archetípus is megtestesítésre kerül,  a főkolompos Carol (James Gandolfini) , és a többi szőrmók által.

Max-et királlyá koronázzák, ő és „alattvalói”eleinte szétfeszítik a vásznat, erdei pankrációjuk azonban hamarosan veszít lendületéből, a valóság beférkőzik Max álomvilágába- Jonze tökéletesen ügyel minden részletre- a kisfiús játékokat hamarosan komoly, és komor  érzelmek váltják. Féltékenység, irigység és harag furakodik az addig mesébe illő királyság életébe,a stúdió szándékai szerint gyerekfilmnek szánt darab drámai hangvételre vált, Max pedig komoly leckét kap a nagybetűs dolgokból.

Jonze bátran és lélekből filmez, gügyörésző megközelítés helyett elemi szinten ragadja meg a gyermeki bensőt,a filmhez kellő nyitottsággal közelítő nézőből pedig komoly emlékanyagokat cibál a felszínre.

A megvalósítás gyönyörűséges, Karen O (Yeah yeah yeahs) and the Kids által prezentált filmzene iagzából egy  zseniális gyereklemez, olykor hevesen vadul, a kellő pillanatokban pedig szívünket szorongatja. Max szőrös haverjai –a remek Gandolfini-n túl- Forest Whitaker, Cathrenie O’Hara(!), Paul Dano, Lauren Ambrose és Chris Cooper hangján szólalnak meg, tökéletesem megkomponált audiovizuális harmóniában. Jonze házi kedvence Catherine Keener alakítja az elgyötört anyát, Mark Ruffalo nyúlfarknyi szerepben pedig anyu fiújaként tűnik fel a filmben.

Max képzeletbeli kalandozásaival kapcsolatban sok értetlenkedő írás látott már napvilágot ,ami nem is csoda, hisz egy ennyire emocionális húrokat pengető alkotás esetén érthető a megosztottság

”Vagy beszarsz vagy nem „ típusú alkotás.

Én beszartam... , persze a gyönyörtől!

 Imdb.com info |  Hivatalos honlap | DVD megjelenés: 2010 március 17.