Amikor lépten-nyomon irodalmi évfordulókba botlik az ember, miért is ne lehetne pár sort szentelni a populáris regiszter egy fontos elemének is? Lehet azon vitatkozni, hogy a képregény irodalom-e, vagy sem, de nem érdemes. Asterix mindenképpen az európai képregénytörténelem fontos része, sokunk gyerekkorának nagy kedvence.
Az olasz származású Albert Uderzoról már születése pillanatában lehetett sejteni, hogy különleges dolgokra hivatott. Kezein 10 helyett 12 ujjal született, és a közkedvelt hiedelem szerint ez mindig extra képességeket feltételez egy gyermeknél. A kis Albert állítólag előbb rajzolt, mint beszélt, de az is hamart kiderült, hogy színvak. Így aztán a képregényeit mindig más színezte.
Uderzo 1951-ben találkozott René Goscinnyvel, aki az Asterixek írója lett. Habár a figura már készen volt, és rendszeresen feltűnt a Pilote magazin hasábjain, az Asterix, a gall először 1961-ben jelent meg önállóan. Már az első epizód anyagi siker lett, hamarosan mindketten feladták addigi munkájukat, és teljes időben az Asterix képregények kiadásával foglalkoztak. Hazájában több millió példányban keltek el a képregények, Asterixről még műholdat is elneveztek. Meg minden mást is. (Valahol még mindig megvan a külföldi rokonoktól kapott kakós doboz.) Társa korai halála után a történeteket is Uderzo kezdte írni, de a rajongók szerint ezek meg sem közelítik Goscinny eredeti és humoros szövegeit.
Magyarországon először az Alfa magazinban lehetett találkozni a képregénnyel. Az Alfa megszűnt, ezután az Egmont kiadó jelentetett meg néhány epizódot. Ha valakinek voltak jugoszláv kapcsolatai, hozzájuthatott a Fórum kiadó remek Asterix füzeteihez. Ez a zavaros helyzet azt eredményezte, hogy hazánkban mind a mai napig nem jelent meg az összes Asterix, illetve, hogy a fordítás nagyon egyenetlen.
Az ókorban játszódó történet univerzális. Maroknyi, de bátor ellenálló küzd a hatalmas Birodalom megszálló erőivel. Egy ilyen történettel szinte minden európai (és azon kívüli) ország közösséget tud vállalni, mindenkinek megvolt a maga forradalma, hőse és megszállója, ezért is lett ennyire népszerű a gallok meséje. A kis közösség tagjai a nagyevő, nagyszájú, de bátor harcosok, hasonlóan edzett asszonyaik, komikus dalnok, bölcs druida, aki varázsitalt főz. De a legfontosabb figura Asterix és barátja, Obelix.
Asterix kicsi, de furfangos, egyesíti magában a népmesék hősét, és a francia ellenállót, aki dalolva megy a halálba. Ehhez, a druida főzetének hála, a kellő pillanatban emberfeletti erő is társul. Sok vonásban emlékeztet a franciák valódi nemzeti hősére, Vercingetorixra, aki annak idején a megadás jeleként Cézár lába elé dobta fegyvereit. Ebből, a franciák számára szimbolikus jelenetből kreálta Goscinny a maga híres verzióját, ahol a gall hős a császár lábára dobja a nehéz vasakat.
A képregények alapján viszonylag korán elkészültek a rajzfilmek, az Idefix stúdió is megalakult, logójában az MGM oroszlánja helyett Obelix kutyájával. A megfilmesítés kicsit tovább váratott magára.
Asterix történetei máig részét képezik az európai kultúrának. Néhány éve egy francia régész feltárt egy különleges gall falut. Amikor kiderült, hogy őseik mégsem a fákon laktak, hanem fejlett építészettel rendelkeztek, első megjegyzése az volt, hogy sajnos most át kell írni az Asterix képregényeket. A több nemzetközi díjjal kitüntetett Uderzo állítólag csak nevetett a javaslaton. Talán azt gondolta magában: Dilisek ezek a régészek!
