Másfél cirkuszi előadásra emlékszem összesen: az egyik -ez lesz az egész - egy negyedikes osztálykiránduláshoz köthető, lehettem vagy 10 éves. A Moszkvai Nagycirkusz lépett fel a fővárosban,volt bohóc, légtornász, oroszlán, tigris, nagyzenekar. Perecet ettem, kólát ittam és nagyon izgultam, hogy a zsebpénzem kitartson hazáig.

A második -ez lesz a fél- már az ezredforduló tájékához kötődik. Ekkor láttam Halasi Márkot először saját közegében, színpadon. Az Artistaképző év végi vizsgaelőadása(?) volt a Pecsa-ban. Lógott a tissue-n, és részrehajlás nélkül állítom a legnagyobb tapsot Ő kapta a javarészt hozzátartozókból álló közönségtől. Talán soha nem írtam le, nem mondtam neki, de akkor és ott, én is nagyon büszke voltam arra, hogy rokonok vagyunk.

Márk jelenleg a cirkusz világának Forma 1-ében, a  Cirque du Soleilben főszerepel, két állomás között kaptam tollvégre:

Oriasiblog: Kezdjük a végével: éppen merre jársz?

Halasi Márk: Jelenleg Kanadában, Québec-ben pihenek, vakációzom az egyik barátomnál. A vakáció most 3 hetet jelent.

Egyébként Taipeit (Tajvan)  fejeztem be és Szöul (Dél-Korea) lesz a következő állomás. Azután még egy ázsiai várost látogatunk meg, és utána egy év Brazíliában, várhatóan 8 várossal.

OB: Nos akkor hány évet is kell visszaugrani ha történeted elejére vagyunk kíváncsiak?

HM: Jó párat. Pontosan 24-et.

2 éves koromban estem szerelembe a cirkusszal, majd 10 évesen felvételiztem az Állami Artistaképző Intézetbe (jelenleg Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola), majd az ott eltöltött 9 év után elindultam a "nagyvilágba".

OB: Honnan és mikor jött az ötlet, hogy „cirkusz”? Sok gyerek jár cirkuszba, de sejtésem szerint, a java nem a porondon köt ki?

HM: A cirkusz imádat nagyban köszönhető anyai nagyszüleimnek, akik rendszeresen vittek el a különböző cirkuszi előadásokra, legtöbbször a Fővárosi Nagycirkuszba.

Nagyon szerettem a cirkuszi előadások hangulatát,és valahogyan szerettem volna abban a közegben dolgozni. Nem feltétlenül mint artista, de mindenképpen cirkusszal foglalkozni és azzal keresni a kenyeremet.

A egyszerű csodálatot tettek követték: elkezdtem kisebb cirkuszi előadásokat rendezni, húgom és gyermekkori barátok bevonásával, hol családtagoknak, hol ismerősöknek akik éppen vendégségben jártak nálunk.

10 éves voltam,amikor a szüleim ajánlották, hogy ha komolyan szeretném folytatni a "cirkuszolást", akkor jelentkezzek az Artistaképzőbe.

Megpróbáltam.

Felvettek,....és onnantól kezdve szinte egyenes út vezetett a porondra.

OB: Az első „felindulást” azonnal az Artistaképző követte?

Amint elértem a felvételi korhatárt, igen.

OB: Az mennyire szokványos, hogy egy nem cirkuszos famíliából valaki ilyen iskolába járjon? Azt gondolná az ember, hogy a cirkusz az igazi belterjes világ.

HM: Otthon eleinte így volt, de ez az idő előrehaladtával egyre jobban "hígul".

Manapság már szűnő félben vannak a cirkuszos dinasztiák, a gyermekeket hagyják szabadabban pályát választani.

És egyre több gyerek dönt úgy, hogy kipróbálja magát, még ha senkije sem volt szakmabeli. Sokan jönnek tornából, sőt még balettból is artistának, mert egy jó alappal könnyebb elindulni.

OB: Mikor volt, ha volt egyáltalán, olyan pillanat amikor azt gondoltad, hogy no akkor most már komolyra fordult a dolog?

HM: Talán az első iskolai napon, vagy talán amikor megkaptam az értesítést arról, hogy felvettek.

OB: És olyan volt, hogy miután komolyra fordult, egyszer csak megingott a lelkesedés? Vagy ha a lelkesedés nem is, de a körülmények nem a legkedvezőbben alakultak?

HM: Volt persze. Kétszer is.

Először majdnem, hogy a "célegyenesben" dobtam be a törölközőt. Harmadikos gimnazista voltam, tehát az utolsó előtti évemben jártam a képzőben, amikor is egy 3 éve létező görkorcsolya csoportból kiváltam. (Ennek több oka is volt. Voltak kisebb súrlódások a csoporttagok között, illetve szó szerint kinőttem a szerepemet a csoportban, és úgy éreztem, hogy ez az egész nem nekem való).

Anyukám volt az, aki biztatott, hogy legalább az érettségiig bírjam ki, aztán majd meglátom.

Ezután persze jóra fordultak a dolgok.

Az egyik tanárnő karolt fel, és közösen megalkottunk egy levegő számot, egy függönyszerű anyagon ("tissue" a szakzsargonban).

A másik ilyen holtpont az iskolák befejezése utáni pár hónapban volt, amikor csak egy-egy haknim volt, nagyobb szerződést nem kaptam. Ekkor kezdtem el egy 1 éves könyvkereskedelmi sulit, amit fél év után a hirtelen jött felkérések és szerződések miatt abba kellett hagynom.

Akkortájt tényleg úgy gondoltam, hogy könyvesbolti eladó leszek.

OB: Az el se tudom képzelni, hogy a diploma megszerzése után rögtön a Cirque du Soleil (CdS) következett  mesélnél erről a „köztes” időszakról szakmai szempontból?

HM: A diplomát 2004 őszén kaptam, előtte a nyári szezont a Nagycirkuszban dolgoztam le, majd télen haknik sora várt, többek között egy prágai kortárs táncverseny. A 2005-ös szezont egy angol családi utazócirkusznál töltöttem, télen pedig a budapesti Moulin Rouge-ban dolgoztam. Az utolsó haknim 2006. márciusában volt egy mezőgazdasági gép show-n, áprilisban pedig már utaztam is a Soleil "kiképző központjába", Montreálba.

OB: A cirkusszal kapcsolatban eszembe jut egy gyerekkori emlék: Bajára jött a vándorcirkusz, mi lakótelepi gyerekek rohantunk a piactérre, segíteni sátrat állítani, bontani. Szakadt az eső, mi nagyon lelkesen voltunk. A profik már kevésbé. Neked ez az ácsolós, építős, bontós élmény megvolt?

HM: Igen meg. Utáltam, de hálás vagyok érte, hogy megtapasztalhattam, mivel ez is hozzásegített  teljes cirkuszos élményhez, és ahhoz, hogy jobban megbecsüljem a helyem a Cirque du Soleil-nél például.

Ez egyébként Angliában történt, ahol hetente utaztunk és más-más városban állítottuk fel a sátrat. A heti utolsó előadások után annyi idő volt lesminkelni és átvenni a bontós ruhát, amennyi idő alatt a nézők elhagyták a sátrat.

Utána bontás, éjjeli utazás és reggel hajnalban (legtöbbször esőben, mert ugye Anglia) építés. Esetleg rohanás a boltba, majd smink, melegítés és előadás.

És természetesen lakókocsiban laktam.

Bontás napján pedig legtöbbször nem volt vízünk, ami ugye egy alap dolog lenne 2005-ben egy civilizált országban, de ha a csöveket már előadás alatt összepakolják, azzal időt nyerhetnek.

OB: Ha egy ilyen cirkuszt látsz hogyan gondolsz az ott dolgozókra? (lehet, hogy hülyén hangzik, de komolyan érdekel, hogy a csúcsról –amennyiben a CdS-t annak tekintjük-milyen lenézni?) –megjegyzem ezt a kérdést is egy személyes élmény ihlette: Baja, Petőfi sziget, gyerekekkel séta, s valahogy egy délutáni előadás alkalmával a cirkusz hátsó bejárata mögé keveredtünk, ahol épp a póni idomár –aki egész biztosan egy fél órával előtte még a jegykezelő volt- várt az állatokkal a sorára. Azt a megtört szomorúságot, keserűséget az arcán, ahogy ott állt, várva a jelre,... azt nehéz elfelejteni.

HM: Egyfelől tisztelem őket, és szép, hogy tovább viszik a hagyományokat, viszont  jónéhány dologban alkalmazkodniuk kellene a mellettünk elhaladó világhoz. Bizonyos dolgok, mint például egy megfakult bohóctréfa, már nem "ülnek" a 21. századi közönségnek.

Már nem elég, ha egy kócos hajú, piros orrú bohóc fenékre ül, vagy vízzel leköpi társát. Hagyományokat lehet ápolni, de igenis tessék őket a modern dolgokkal ötvözni, és kielégíteni a közönség változó, vagyis inkább megváltozott ízlését.

OB:  Hogy jutunk ezek után el a Cirque du Soleil-hez?

HM: 2004-ben volt egy válogató az Artistaképzőben,ahol kiválasztottak,de elmondták, hogy ugyan bekerültem az adatbázisukba, de nem biztos, hogy azonnal hívnak.

Lehet ez 2 nap, 2 hét vagy akár 2 év is. Vagy az is lehet, hogy soha.

Ha kellek majd egy új műsorukba,vagy egy már futó műsorukba leváltani valakit, akkor majd értesítenek. Addig is küldjem el alkalmanként azt, hogy éppen hol járok,van-e szerződésem, mit csinálok éppen. Így is tettem.

2 év múlva csörgött is a telefon.

Egy francia akcentusú fickó angolul közölte velem, hogy én kaptam meg "Ikarusz" szerepét, és én csinálhatom majd a háló számot a már 2002 óta futó műsorukban. Szóval ha a válaszom igen, akkor már küldik is emailben a szerződést, aztán irány a kanadai nagykövetség, vízum, repülőjegy...majd pakolás, elköszönések és utazás.

Mindez 2006 áprilisában történt, körülbelül egy hét leforgása alatt.

Mire felocsúdtam, már kint voltam Montreálban a stúdióban,  tréningen.

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK, FOLYTATJUK.