A magyar televíziózás nem kevés csúcspontjainak egyike az volt, amikor a 90-es évek elején egy lelkes népművelő/szerkesztő kolléga úgy gondolta, hogy a jónép vegyen már táncleckéket a TV közreműködésével.

A költséges és időigényes tánciskola helyett egy ország tanult tangózni és cha-cha-cházni az "Én táncolnék veled" zenés műsorfolyam segítségével olyan rongylábú ripacsok irányításával, mint Szolnoki Tibor és Straub Dezső.
Bergendyiék csípőből lökték az adásonként tematizált táncok zenei aláfestését, ha valaki részről-részre jól figyelt, a csárdástól a keringők érintésével szép lassan felfejlődhetett egészen a rumbáig.
Az MTV2 a soha véget nem érő retrózás jegyében mostanság ismét műsorra tűzte eme díszes szériát, mely szombat délelőttönként csalhat mosolyt arcunkra.
Az Én táncolnék veled egykori lelkes követői ma is latba vetik az egykoron felszedett koreográfiájukat bőszen vegyítve sajátos partizán elemeikkel, ott vannak ők minden lagziban, bálon és táncos összejövetelen ahol minimum egy szintis áll a sarokban.
Az ilyen eseményeken érdemes helyünkön ülve egy fröccs mellett gyönyörködni a víg, táncsolábú lakosság változatos mozgáskulturájában.
A táncos ramazurik szabadonválasztott gyakorlatait szedte színes csokorba mai vendégbloggerünk, Bubó alábbi tanulmányában.

Röcögős: Férfi a nőt hagyományos, mondhatni "klásszikus" alapállásban vág neki a '60-70-es évekből jól ismert, táncdalfesztiválok és nagy fájdalmunkra ma újra fénykorukat élő előadóművészek (Kovács Kati, Zalatnai Cini, Koós, Aradszky László , Mari Zsuzsi) örökzöldjeikre. Az ének-zenei iskolák első félévében már csukott szemmel is lejátszott, nem túl komplikált ti-ti-tá-szün dallamok világában vagyunk, amit a táncparketten a "röcögős" tánc hívei szívesen feleznek meg, a pluszban nyert taktusokat felső testből kirázva, kisebb lélegzetvételnyi szünetet hagyva a fordulások előtt vagy csak flancból (?). Mindezt merev derékkal és háttal, egymás feje fölött vagy mellett a távolba révedve, büszke és rezzenéstelen arccal. Szemkontaktus teljesen kizárt, a koncentráció az arcokon szemmel kivehető.
Természetesen eme zenei világ további táncstílusokkal is bír, de azok külön bekezdést érdemelnek.

Tapadós: Friss szerelmesek, részeg párok hajnal táján lejtett násztánca ez. Egykori vidéki diszkók éjféli lassú blokkjain szocializálódott olvasók tudják, miben rejlik ennek a táncnak az eszenciája. Nos, ez az anno diszkós vonulat tovább ívelt a bálak parkettjeire megpihentetve a több órás, monoton csárdásban elmacskásodott lábakat. Mindez nem is csoda, hiszen ma már egy jó falusi bál set list-jének elengedhetetlen összetevőjévé váltak olyan "örökérvényű" balladák, mint a Hűtlen , a 67-es úton vagy Balázs Fecó-féle Nyolc évszak.
Szóval alapállás. A lehető legszorosabban, mell a mellhez, csípő a csípőhöz tapasztva. Az alapállás ízlés szerint változtatható a következőkre: a lány a karját a partner nyaka körül történő átkulcsolásával próbál egyensúlyozni, míg partnere kihasználva a felkínálkozó szabad területet a lapocka és a fenék vonalában bárhol elhelyezheti kezeit, akár váltogathat is. Magyarul mehet a tapi.
Kiindulva az általam fent említett zeneszámokból a ritmussal sokat nem kell bíbelődni, elég egy jól elkapott felütésnél elkezdeni jobbra, majd ha nem engedi tovább a testsúlyunk balra dőlni. Itt talán még az sem okozhat nagy gubancot, ha nem sikerül a mozgásunkat a zene harmóniájához kellően hozzáigazítani. Bátrabbak pörgetéssel is próbálkozhatnak, plusz pont nem jár érte. Egyetlen dologra ajánlatos figyelni eme tánc közben, hogy egyenletes számban forogjunk bal és jobb irányba, elkerülvén a csúfos szédülést az etap végére.



Karibi: Az egyik kedvenc tánc formám. Jelesül a muzsika legyen '80 -as évek pop zenéje, amire már nem bevethető a fenti "röcögős", sem a tapadós, de még nem alkalmazható a rongyláb boogie sem. Ez a zene "karibi stílust" kíván. Gyakorlatilag itt az alsó páros testrészek funkciója elhanyagolható, akár padlóhoz szögellve is állhatunk, a ritmus térd-comb tájéktól indul és a mellkas és a vállak, végül a karok erőteljes rázásával csúcsosodik ki. Fontos perforamce kellék lehet a fej ütemes jobbra-balra forgatása illetve billegetése, megfűszerezve némi karaoke-val. Fantasztikus élmény a külső szemlélőnek.

Rongyláb boogie: A sokak által oly' kedvelt rock'n roll vagy boogie-woogie kívánja meg talán a legtöbb ritmusérzéket a mulatozni kívánó pároktól. A ritmus 4/4 és elkerülhetetlen a zeneszámok vége felé a lábbal szinte lekövethetetlen begyorsulás. Egy a tévés tánciskolákon nevelődött halandó ezt olyan formán oldja meg, hogy
1. Alsó testből, jelzés szinten mozog, a partnernő ugráljon körülötte csak
2. Próbálja kopírozni Travoltát vagy Elvist, ne adj' Isten Fenyő Mikit, de valahogy a génjeinkbe kódolt 2 jobbra -2 balra csárdás sejtek nem engedik ezt a fajta lazaságot és rettentő buta burleszkbe fordul az egész produkció.
Nem vagyunk mi "rokis" nemzet ezt tudom, de szórakozni szeretünk és minden elismerésem a próbálkozóké!



Kifulladásig csárdás: Hazai folklór kincsünk igen széles repertoárral bír csárdás téren. Van belőle: friss, sebes, szapora, lassú, sétálós, kettős, ugrós, szökő. Garantáltan Pesovár Ernő forogna a sírjában, ha ezzel a ma divatos archaikusnak éppen nem nevezhető " kettőt jobbra, kettőt balra körcsárdás" kivitelezéssel találkozna. Nem is említve meg Bartókot vagy Kodályt, akik inkább a forró ólmot választanák az "aranyeső" helyett.
A felállás gondolom mindenkinek ismeretes: körben állnak - minél nagyobb annál jobb - a mulatni kívánó vendégek és a legdominánsabb személy jelzésére -erőteljesen megrántja a szomszéd karját és uccu neki - elindul a végeláthatatlan kavalkád: kettő-bal, kettő-jobb, kettő-bal, kettő-jobb... Szerencsés esetben a "beindulást" mindenki észreveszi az azonos körön belül és azonos irányba lódul meg. Szerencsétlenebb esetben a kör több felé is nekikezdhet a taktusnak, ennek eredménye egy amőba alakú forma, fura hullámzással. A legrosszabbul az jár pont két ellentétes irányba mozdulás origójánál áll és próbálja lekövetni a muzsikát a lábaival. Esküszöm láttam már olyat, akit ez a tény, hogy szanaszét rángatják, nem zavart.

Gyakorlatilag a körcsárdás kivitelezését igen egyszerűen modelleztem fent, ezt nekünk nem nehéz agyban kódolni és lábbal kivitelezni. Mindez addig van így, amíg a bálozó forgatagban fel nem tűnik egy-egy osztrák vagy német vendég. Akkor aztán az "ungarische tsárdás" Rubik kockai magasságokba tud szárnyalni. Csavargatják-tekergetik magukat, de csak nincs meg az a fránya 4/4. Ilyenkor elöntheti keblünket - jogosan - a melegség, hogy bizony tudunk mi is olyat mutatni a 'sógoroknak" amitől elámulnak és nekik soha nem lesz (ritmusérzék).
A csárdás blokk elengedhetetlen velejárója a 'cigányos' befejezés. Gyakorlatilag semmi köze az archaikus roma zenéhez, ezeknek a végtelenségig bepörgetett dallamoknak, de lehet rá úgy táncolni, mint a romák. Újat csattogtatni, szoknyát rázni, verejtékező homlokkal loholni az ütemek után, ahol az esetek többségében a ritmus győz és végezetül kipirult orcával, zihálva a helyünkre botorkálni. Ilyenkor úgyis szünet következik. Egészségükre!