HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Római éjszaka

2009.05.27. 13:48 rolo tomasi

A futballvilág tűkön ülve várja az immár a világbajnoki döntővel felérő médiacirkuszt kiváltó Bajnokok Ligája finálét melyet a festői olasz fővárosban rendeznek ma este.


Csak 1 percen és egy "shrek-szerű" norvégon múlt, hogy a tavalyi döntő párosítása helyett a Manchester United és a Barcelona fut ki szerda este a történelmi Stadio Olimpico gyepére a BL serleg begyűjtése céljából.
Míg a Manchester viszonylag magabiztosan pofozta ki a vetélytársakat a katalánok gyanús körülmények között elődöntőztek a Chelsea ellenében, ahol egy hazai döntetlen majd az emlékezetes visszavágón egy kapura lövés elégnek bizonyult a hőn áhított fináléhoz.

Többen tudni vélik, hogy a Platini-féle UEFA rezsim hallani sem akart a tavalyi döntő megismétléséről és a franciának különben is tele a hócipője az európai klubfocit jellemző brit hegemóniából. A világ egyik legnagyobb sportbizniszét vezető egykori aranylabdás eltökélt, korrupció ellenes küzdelme néha bizony üres frázis puffogtatásnak tűnik bizonyos események tükrében.

Egy-egy közvetítés alkalmával Zsenya kollégával mi  többször látni véltük az EURO jeleket pörgető szempárokat Platini arcán, de hát az üzlet az üzlet. Mégpedig mekkora!

A Mastercard kimutatása alapján a mai döntő 300 millió euró (!) profitot termel a befektetői érdekeltségű köröknek, a BL győztes csapat 110 millió eurót zsebel be, míg a vesztes 60 millióval vigasztalódhat.
A Messi-Ronaldo párharcra kihegyezett meccs kb. másfél milliárd nézőt ültet le a tv elé, így nem csoda hogy áll a bál.

A futballmédia a Manchester győzelme felé hajlik, de a Bl döntők történelme tele van váratlan fordulatokkal és ugyebár Bozsik "úgy gondolom" Péter kedvenc fordulatával élve a labda kerek.....

Alant a legnagyobb döntőkből mazsoláztam étvágygerjesztőként!

 

1999 Bayern Munchen-Manchester United 1-2

 Katartikus finálé, felejthetetlen utolsó perc.

2005 AC Milan-Liverpool 3-3 (5-6)

3-0-nál örömmámorban úsztam majd jött a második félidő és a tizik.

1986 Steaua Bucharest-Barcelona 0-0 (2-0)



Történelmi siker, kelet-európai győztes, Duckadam 4 tízenegyest hárított

1994 AC Milan-Barcelona 4-0



Durván megruháztuk a katalánok, Savicevic ejtése könnyfakasztó Forza Milan!

Estére pedig jó szurkolást mindenkinek!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona manchester united bl döntő rolo

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr124578651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.