HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Teremtés by Éva

2007.07.26. 16:17 VendégBlogger

A Genesis Budapest helyett Prágát választotta… Mi lehetett az ok? A hivatalos indoklás szerint szállítási problémáik voltak. Azt mondták, Budapestről nem, csak Prágából tudtak időben odaérni lengyelországi koncertjükre. Ott viszont elkeltek a jegyek, itt nem… Budapesten erre a koncertre a 60 ezerből egy nullával kevesebb jegyet adtak el. Felröppent a hír, hogy az őszi zavargások is szerepet játszottak a zenekar döntésében. A valós okot mi, földi halandók ugyebár már sosem tudjuk meg, az azonban biztos, hogy a magyar rajongók 600 km-t utazhattak azért, hogy meghallgathassák kedvencüket élőben. Sebaj, megérte, és legalább összeköthettük egy prágai Károly-hidazással, meg némi Gambrinussal, Krusovicével és Becherovkával az eseményt.


Sajnos nem adatik meg számomra a gyakori koncert-látogatás, és ha alkalmanként el is jutok egy-egy koncertre, inkább a hátsó felvégről hallgatom végig a számokat, mint sem az első sorokban tülekedve. Talán a kor, talán a megváltozott élethelyzet teszi… nem tudom. Ebből adódik, hogy eme beszámoló nem a zenekari tagok virtuóz játékára, és a fellelhető adatok felsorolására helyezi a hangsúlyt, hanem arra, amit én a hátsó sorokból láttam és éreztem.

2007.06.20. Prága, Saska Aréna, Genesis koncert

A jegyen szereplő 19.00 órás kezdés helyett kb. 20.15-kor csendült fel az első akkord, addig a kivetítőn sugárzott, a zenekarral kapcsolatos reklámokkal szórakoztatták a jónépet, és kígyóztak a sorok a sörsátorban. Kezdetnek Phil Collins jókedvűen konferálta fel magukat cseh és angol nyelvet keverve, és köszöntötte a megjelenteket, majd fotót készített fentről a lelkes tömegről. A színpad nagyon látványosra (és praktikusra) sikeredett, felette átlátszó plasztik védőernyő biztosította az eső elleni védelmet. A közönség nagyon vegyes. Átlagéletkor inkább az 50 felé húz, mint a 30-hoz. Nagy pocakos, sörivó rockerek, kikent cicababák, munkából hazafelé tartó, még öltönyben és nyakkendőben, aktatáskás manager, aki csak úgy beugrott, hogy mi is ez a buli itt, az Ozzy-hasonmás-verseny győztese… mindenki itt volt. És előlünk, mögülünk, mindenhonnan magyar szavak. Azért vagyunk egy páran!

A koncert ~120 perce nagyon hamar elröppent, az egész egy hatalmas örömzenélésként maradt meg bennem, tele vicces pillanatokkal. Most, hogy már egy hónap is eltelt azóta, némileg összefolynak a gondolataimban az események. Mégis megpróbálom a lehetetlent, hogy pár emlékezetes pillanatot felidézzek a ködös múltból… a teljesség igénye nélkül.

Indult az egész egy hatalmas dobvirtuózzal Philtől, majd a turné címadó dalánál, a Turn it On Again-nél már mikrofont ragadt a kedves kopasz(odó) énekes, és beindult a koncert Tony Banks, Mike Rutherford, Daryl Stuermer és Chester Thompson részvételével. Az első néhány szám azoknak szólt - mint például nekem is -, akik felkerekedtek, és vették a fáradtságot, hogy eljöjjenek meghallgatni élőben az ősi zenekart, de talán nem ismerik az összes lemezt, az összes számot. Ezek voltak a tuti befutók, ezt nem lehetett nem ismerni! No Son Of Mine és Land Of Confusion. Ha valakiben még mindig homály lett volna (amit kétlek), a színpad mögötti kivetítő segített rávezetni a régen MusicTV-n látott klipek felismerésével.

Régi rajongók meleg köszöntése, pár pörgős szám-egyveleg, majd egy sírós-összebújós lassú, a Hold On My Heart. A Home By The Sea előtt Collins ismét hosszabb beszédbe kezdett, és felhívta a figyelmünket arra, hogy vigyázzunk magunkra, ha hazatérünk, mert az ágyaink alatt ott rejtőznek az árnyak, akik csak ránk várnak. Szerencsére szép angollal, lassan és érthetően mondta el mindezt, így még én is értettem, akinek a gyermeknevelés első másfél éve alatt nemcsak a magyar szókincs-állománya, hanem az angol is gyalázatosan megritkult… Következett a Mama. Phil alsó reflektorfénnyel megvilágított arca a kivetítőn óriásiban, gonosz kiáltásokkal tűzdelve a számot. Majd Genesis életmű fotósorozat középen, még fiatalon mutatva a kicsit megöregedett zenekari tagokat.

Meghatottságunknak hamar véget vetett a vicces, csörgődobos tornagyakorlat, néptánc-elemekkel kombinálva, amibe annyira belefeledkezett az énekes, hogy az időközben elkezdett Ripples-be elfelejtett becsatlakozni az énekkel. Persze így, újrakezdéssel is óriási siker! Throwing It All Away, képi világ sajnos kimaradt, mert a Toi-toi színültig telt bódéjában állva próbálkoztam a lehetetlennel… túlélni. Szerencsére a Domino előtti konferansziéra már visszaértem, sőt, újabb Staroprament is sikerült szereznünk. Most szóljon a bal oldal, ennek hatására a jobb, most elől, most hátul, bal, jobb, elől, hátul, majd összevissza. Ez a dominóelv.

Majd következett egy zseniális dobpárbaj Phil Collins-tól és Chester Thompson-tól.

Utána a Los Endos örömzenélése, majd felcsendült a Tonight Tonight Tonight, és végül az Invisible Touch, mint zárószám.

A főműsor befejezéseként tűzijáték, hatalmas sikerrel. Rövid szünet után jött az elmaradhatatlan I Can’t Dance. Ez, az  általam kevésbé kedvelt és kihagyhatónak ítélt szám is fenomenális volt így élőben, a remek háttérképpel, ahol színes figurák vonultak végeláthatatlan sokaságban, Phil „tökéletes testét és arcát” látva hozzá a nagykivetítőn.

 Rövid búcsú, tagok bemutatása, egymás ünneplése, majd végső zárásként a The Carpet Crawlers. Meghajlás, haza. Elröppent ez a két óra, huss. Metróval és villamossal vissza a szállásra Irinához. Reméljük, legközelebb már Budapesten találkozunk!

 

1 komment

Címkék: vendégblogger turnébusz

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr22125882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolo tomasi 2007.07.27. 11:31:49

Köszi a beszámolót!
Egyébként olvastam,hogy a magyarok "Budapest misses you!"feliratú táblával voltak,és Phil Collins biccentett is nekik!:)
Képek a koncertről:
genesisinfo.uw.hu/g/gallery/070620_praga.html